[1] Legelő. [M. K.]
[2] Gőzös.
[3] Hogy t. i. szobát ne kelljen váltaniok.
[4] Kiadja Grill Károly. Ára 2 frt 40 krajcár.
[5] Funtákról még a következő adalékokat veszünk egyik ifjúkori író ismerőjétől:
Funták Sándor, Vukovits igazságügyminiszter titkára vagy fogalmazója volt 1849-ben. Világostól a fegyverletétel alkalmával miniszterével együtt menekült el. Vukovitsot aztán Rudnay Sándor mint hajdúját ültette kocsija bakjára, s úgy vitte ki a külföldre, Sándor pedig, már ti. Funták, itt maradt, és forgatta a tollat a Szilágyi Ferenc hírlapjában Sükei nagy megelégedésére, aki a publicistát csodálta benne. Gyakran az utcalámpás alatt olvasta fel nagy hangon Funták cikkeit, amit Sükeitől senki sem vett rossz néven, hisz tőle ered az a halhatatlan mondás: »Csak elveink maradjanak fenn, ha elbukik is a haza!« Funtákot azonban inkább jó fiúnak, mint publicistának tartottuk. Némi hírre mint ügyvéd is kedélyessége áltat vergődött. Valami Kiss Gyurka nevű útonállót védelmezett egyszer, akibe bele diktálta, hogy ha őszintén megvall mindent, a törvényszék annál könnyebben fölmentheti. A fiú megfogadta a szép szót, s vallott; mire a törvényszék halálra ítélte. Midőn a halálos ítéletet előtte felolvasták, gyanakodva tekintgetett Funták mint védőügyvéde felé, és szemrehányólag mondá: »Most szóljon kend mán, Pupák!« Így csinálta Kiss Gyurka neki az utat a Karagyorgyevics-perhez.[6] Hibaigazítás: Csontosi János.
[7] Lapunk munkatársa e kedélyes visszaemlékezést a huszonöt éves jubileumát ülő Szegedi Híradónak írta, s a következő levél kíséretében küldte el Nagy Sándornak, a Szegedi Híradó szerkesztőjének:
Kedves barátom!
Mióta a botbüntetést eltörölték, azóta kisebb numerus lett a huszonöt, az emberek könnyebben mondják ki egy lélegzetre.
De az újságíró nagyon jól tudja megbecsülni, mennyi huszonöt, kivált ha esztendő.
Szeretném, ha megírnád valamikor, mennyi betűt és embert koptatott el a Híradó huszonöt esztendő óta.
Mert az olvasók azt hiszik, hogy egy lap csak ártatlan manuscriptumokkal él, és nem jut eszükbe, hogy azonfelül a legkegyetlenebb emberevő.
Mindamellett teljes szívemből üdvözlöm a te derék huszonöt éves sárkányodat, s itt küldöm el neki jubiláris eledelül a kért manuscriptumot.
Az Isten tartson téged, a lapot pedig tartsák a szegediek. Éld túl az ötvenéves jubileumát is, a lap pedig éljen túl tégedet.
Tisztelő barátod
Mikszáth Kálmán.[8] Nálunk Nógrád megyében az Hont, ami Kecskeméten Nagykőrös.
[9] Azazhogy legújabban megint képviselő. Mert Zalay István is olyan, mint a Krajcsik Ferenc. Krajcsik Ferenc pedig olyan, mint a sovány föld. Minden aratás után egy ideig ugaron hagyják a választók.
[10] A »Kárpáti Emlékek« gyönyörű velinpapíron, nagy kvart alakban jelent meg Spányi Béla hangulatos tájképeivel, s mintegy negyven költemény van benne, Bartók múzsájának megannyi szép terméke.
[11] monogram
[12] Haluska János parlamenti műnyelven: választót jelent.
[13] Engedjék meg, hogy én is azt tegyem, amit némely szónokok, akik előre elkészített beszédeikben (melyeket aztán használat végett a gyorsíróknak adnak át) előre bejegyezik a »helyes«-eket, »tetszés«-t és »zaj«-t.
[14] Ugyanis a miniszterelnök mindig két pápaszemet hord magával, s hol az egyiket, hol a másikat teszi orrára. Egyszer otthon felejtette az egyiket. (»Mosásban van« - mondák tréfásan a gúnyolódók), s az egész ülés alatt nem voltak gondolatai, zavartan, kényelmetlenül mozgott székén.
[15] Fiákernyelven: a puszta monogram.
[16] Mert a piros szoba, hová a miniszterek a cilindereiket és felső öltönyeiket lerakják, hol hevenyészett audienciákat adnak és tanácskozásokat tartanak, a bal folyosón van.
[17] Báró Kemény János
[18] Péchy Tamásban van némi humor. Mikor Vadnay Andor szűzbeszédében Eötvös Károlyt támadta, odaszólt: »Itt nem szokás ám mindjárt gorombáskodni.« (Később aztán lehet.)
[19] Szépen leírt beszédei fölött ez áll: »Göndöcs Benedek apátkanonok és orsz. képviselő rögtönzött beszéde«.
[20] Gyakran esik meg, hogy kénytelen megkérdezni a társától: »Ugyan hogy is hívnak téged kedves barátom?«
Néhány év előtt történt, hogy a pénzügyi bizottságba ki volt jelölve egy gróf (nem tudom már kicsoda micsoda) és Lukács Béla. Valamelyik képviselő nekiindult korteskedni a gróf javára, s ebben a járatban szólít meg egy barna kopasz urat a habarékos padok egyikében:
- Remélem, te is a grófra szavazol, pajtás. Derék fiú, megérdemli. De meg kicsoda, micsoda is az a Lukács Béla! Nos megígéred?
- Légy nyugodt barátom - feleli a megszólított -, minden bizonnyal a grófra szavazok, minthogy éppen én vagyok az a Lukács Béla, és nem szavazhatok magamra.
(Nem érdemes a pertuságért pénzt költeni.)[21] Egyszer a jó öreg Pulszky Ferenc fölment - így mesélik - a közlekedésügyi minisztériumhoz, hogy mint hírlapíró vasúti jegyet kérjen az államtitkártól.
- Benn van az államtitkár úr? - kérdé egy elegáns kinézésű fiatalembertől.
- Rögtön jön. Tessék addig is leülni az én szobámban.
Pulszky bement az udvarias meghívásra s levetette magát a pamlagra.
- Jegyet jöttem kérni Eperjesre - szólt az öreg nagyot fújva. - Sok, sok esztendeje nem láttam a szülővármegyémet, szeretnék oda fölutazni s a rokonságot meglátogatni.
- Mikor szándékozik fölmenni, Feri bácsi?
Az öregúr figyelmes lett a bizalmas megszólításra:
- Kinek hívnak, öcsém?
- Én Bilinyi Károly vagyok Sárosból.
- Szervusz, gyerek! Hiszen rokonok vagyunk. Mit üzensz haza apádnak, mert ahhoz is elmegyek Bilinbe.
- Az már nehéz lesz, Feri bácsi, mert ő is itt van alkalmazva a közoktatásügyi minisztériumban.
- No, az derék. Hát így most már kihagyom Bilint a programból, hanem elmegyek Sztropkóra a Szalokyakhoz.
- Hiába lenne! Azok is mind a ketten itt vannak a legfőbb számszéknél.
- Üsse meg a kő! Akkor hát fölkeresem az én ifjúkori cimborámat: Demethey Janit.
- Írnok a belügyminiszteriumnál.
- No, szépen vagyunk! Így hát az egész időt a Komoródy Miska keresztfiam kastélyában kell töltenem Berzéten.
- A Miskánál? Hisz az meg nálunk iktató... Itt körmöl a szomszéd szobában.
E pillanatban nyitott be az államtitkár.
- Mit parancsolsz, kedves barátom? - kérdé Pulszkytól.
- Egy jegyet akartam tőletek kérni a vármegyémbe - felelte az öreg szeretetreméltó humorával -, de látom, hogy fölösleges, mert ti azt már egészen idehoztátok.
Lemondott az útitervéről, hazament.
Harmadnapra két útiporral lepett dzsentri kinézésű alak nyitott be a dolgozószobájába.
- Mi tetszik?
Előadták: valami hivatalt szeretnének a kormánynál, az iránt kérik protekcióját, nem felejtvén beleszőni kérelmükbe azt is, hogy szögről-végről rokonságban vannak vele.
- Honnan valók vagytok?
- Sáros megyéből.
- Ejnye, ha tudtam volna! Hát volt ott még valaki.[22] Jókainak volt egy kitűnő ötlete a fúzióra. A kálvinista ember a katolikust térítgette, a katolikus pedig a kálvinistát. Mindenik felhasználta minden ékesszólását: »Legyünk egyek, az én vallásom a jobbik, ezért meg ezért.« Egy napon végre, sok kapacitálás után, amint találkoznak, mindenik örömtől mosolygó arccal siet a másik elé:
- Jer a szívemre, testvér - mond a katolikus -, meggyőztél, kálvinistává lettem.
- Apage, Satanas - kiált fel ijedten a másik, kifejtőzve ennek karjaiból -, te is meggyőztél engem: én már katolikus vagyok.