X.

Templomban voltam egykor. Régen volt, igen régen. De nem tudtam imádkozni. A templomajtó előtt kicsukva rongyos emberek ültek. Piszkos öltönyük volt, így nem jelenhettek meg az Isten előtt, s csak künn az ajtóküszöbben kiáltozák énekeiket; azokat is csak azért kiáltozák, hogy a jövő-menőket alamizsnavetésre bosszantsák. Hm! ha mindazokat kicsuknák innét, kiknek lelke piszkos, elrongyolt öltözetet visel, be üres maradna e ház!…

A szegletben három kalmár alkudott, hátat fordítottak az oltárnak, úgy alkudtak. Kezeik és szemeik jártak. Forintokról beszéltek és szarvasmarhákról. Jó sötét helyre vették magukat, alkalmasb helyet nem is választhattak volna az alkuvásra…

Két hölgy haladt el egymás mellett. Suhogott mindkettőn a selyemöltöny, ragyogott mindkettőn arany és drágakő, arcaikon vastag volt a kevélység. A koldus fillért rimánykodott tőlök, nem hallották, hanem végignézték egymást, ajkat pittyesztének, gúnymosolyra vonták arcukat, s büszkén, dölyfösen leültek egymással szembe. Az Isten szolgája alázatosságról beszélt, – nem hallák; hanem nyakláncaikat igazgaták, és rezgeték tollaikat fejükön, és hátratekingettek.

Egy férfi és egy lyány léptek az oltárhoz. A férfi szép volt, fiatal és szegény, a leány éktelen, idejemúlt és gazdag. Kezöket egymás kezébe tették az oltár előtt, és Isten szent nevére esküdtek, hogy egymást szeretni fogják…

Ha én oltárképet festenék, nem úgy festeném a megváltót, amint ti szoktátok, nem a halál árnyékában, nem a keresztre feszítve, vérehullóan, elhagyva, elárulva; úgy festeném őt, mint mikor a kabbalistákat és a farizeusokat korbáccsal kezében verte ki a templom csarnokából!

Kijöttem az istenházából, nem tudtam imádkozni benne. Mulatni, kacagni, az ördögnek áldozni sokaság kell. Ha sírsz vagy imádkozol, vonulj magadba. Nincs földiebb tárgy, mint egy emberi arc…

Jaj a botránkozónak, de százszor jaj a botránkoztatónak!


VisszaKezdőlapElőre