15. A BOLYGÓ GÖRÖG

- Bemutató előadás a Király Színházban -

Beöthy László szerencsés színháza a János vitéz diadalmas ütközete óta úgyszólván ma este ment először komoly harcba új diadalért.

Magyar szerzőket állított újra gárdája élére a Király-színház, és írjuk ide hamar, mert szívesen írjuk: a gárda győzött. A győzelem talán nem kukoricajánosi éppen. De győzelem.

Operett a Király-színház új darabja. Pásztor Árpád írta az operettet Buttykay Ákossal, egy nagyon előkelő talentumú, fiatal muzsikussal.

Ravasz Ulixesz történetéből csinált szöveget Pásztor Árpád. Homérosz nagyszerű meséjéből. Az ithakai király igazán színpadra. vágyakozó figura. Offenbach szövegírói előtt is az volt már, s ma is az. A bolygó görög óceánközi szerelmeiből három felvonásban hármat látunk. Nauszikaa és Kirké után a nevezetes Penelopéhez, feleségéhez, érkezik meg Pallasz Athéne kegyelméből Ulixesz, és itt az operettnek is vége. Csókok, ölelések között énekelnek idáig. Olykor kedvetlenül vagy rosszul ilyen vagy olyan paródia is kivihog a meséből. De a nagy téma elvész és alig tud egy pár helyzetet adni. A blaszfémia tervtelen és bátortalan. Néha azt hisszük, hogy a paródia paródiáját kapjuk. Ezt sem. Összevisszaság érzik a szövegen, mintha nem tudta volna eléggé megszeretni az írója. De a poéta mégsem tagadhatta meg magát. A verses részek érzelmesek, kedvesek, s általában irodalmi munka, ha a siker érdekében néha ki is siklik egy kicsit az ízlés tónusából.

A jó téma megihlette Buttykayt. Kissé azonban nagyon is előkelő és hideg muzsikuslélek az övé. Az úgynevezett nagymuzsikától érezhetően finnyáskodva szállt le az operetthez. Két szimfóniáját, egy skerzóját, egy zongoraversenyét s egy zenei poémáját ismerte eleddig a publikum Buttykaynak. Ma a színpadon gazdagnak, előkelőnek mutatkozott be, de igen komolynak s a mesterségét már túlságosan is értőnek. Kevés az operetti vidámság benne. Invenciója nem nagy. Fél a meleg, lágy melódiáktól, holott éppen ott volt ma igazi hatása, ahol muzsikájának sikerült fölmelegednie. Nagyon tudja bizonyítani a mesterségét. Az instrumentálása pazar, sok, túlzsúfolt. Operai módon megcsinált nagy finálék s duettek másítják meg az Ulixesz-téma hangulatát.

A színház páratlanul pazaron állította ki új darabját. Nagy, parádés este volt. A zenekart János vitéz komponistája, Kacsóh Pongrác dirigálta. Fedák Sárinak pedig három nőszerep is jutott. Fedák Sári volt az, aki mégis csak visszaszerzett sokat a kifelejtett stílusból. Ulixesz három asszonya, az egy ugyanazon Fedák Sáriban ezer Nauszikaa, Kirké lakozott. Kiváló partnerei voltak a gyönyörű hangú s játékosnak is kitűnő Környei-Ulixesz és Németh. De a többiek: Kazal Biri, Horváth, Körmendi s valamennyien jelesek. Káprázatos tablók, balett. A zenekar megerősített, majdnem operai erejű. A beszőtt aktualitások és kuplék nagyon tetszők. Néhány nagyszerű zeneszám pedig igazán szenzációs hatást tett.

A siker kétségtelen.

Budapesti Napló 1905. október 20.

Dyb

16. AZ IGE VESZEDELME

Mi van veszedelemben? Veszedelemben van az - ige. Igen: az ige. Mert jön a kenyér. Nem mi mondjuk ezt. Nem a polemikus elme csavarása. Szóról szóra olvasható a koalíció főzsurnáljában. Büntetlenül olvasható, mert büntetlenül írhatták le. Egy kétségbeesett elszólás:

- Emberek, magyarok, szörnyű veszedelem fenyeget minket. Itt a Fejérváry-kormány és programot mer hozni. Bűnlajstrom ez a program. Kenyér az ige helyett, nemzeti függetlenség helyett egyetemes jólét, ideál helyett haszon, ábránd helyett valóság.

Majdnem szóról-szóra így. Hogy erre persze fölriadjon az ország. Óh, bűnök bűne. Meglebbenteni a nemzeti szentély függönyét. Zsellér magyaroknak életet ígérni. Jogokat adni a jogtalanoknak. Fölruházni a meztelent. Megállítani a menekülő forradalmat, melyet a Cunard Line szállít el tőlünk. Bevezetni Európát a magyar rónára, mely Vajk megkeresztelődése óta hiába vár Európára. Naiv álmok helyett kenyeret adni.

Valóban szörnyű bűn ez.

Harminchét évig tartottuk igével ezt az országot. A főzsurnál azt mondja: politikából. Mert miért hozzák éppen a legszebb álmok idején ezt a sok ocsmány, valóságos jót?

Ismeritek penészes és szomorú életét a kisváros úgynevezett úri szocietásának? Az egymást maróknak, kicsinyeseknek, bután komikusoknak és boldogtalanoknak életét? Ezt az életet élte harminchét évig a magyar úri parlament.

Egymást marták és senyvedtek a benneülők. Ütni a hatvanhetet és védeni a hatvanhetet: ez volt minden. És türelemmel lenni egymásnak úri állapotja iránt. Főképpen ez.

Hogy harminchét évig késlekedtek a kormányok a szükséges jókkal? Miért nem obstruáltak a nagyszerű ellenzéki hazafiak?

Végiglapozhatjuk naplóköteteit híres parlamentünknek: szitok az átkos kormány és Ausztria-Bécs ellen. A népjogok dögrováson lehettek. Pellagra-halál fekhetett egész vidékekre. Kiirthatták árva szigeteit a magyarságnak. Dühönghetett itt a legelmaradtabb Ázsia. Az urak veszekedtek, marakodtak, igen jó módban éltek, anekdótáztak a folyosón és párbajoztak. No és szónokoltak. Igében nem fukarkodtak soha. Dolgozott a nagy pipa és füstölt a kevés dohány. Ezt mívelték az urak.

Most mit akarnak elhitetni az ige siratói? Hogy ők is akarják az ígért és óh be megérett reformokat, de előbb a függetlenség várát akarják megépíteni?

Miknek tartanak minket? A régi, a preparált butáknak? Hiszen a vezényszót sem akarják. Elalkudták százféle formában, de egyféle hűtlenséggel. Be akarnak az urak komótosan rendezkedni. A mi nyakunkba ülni akarnak, szegény zsellér-milliók nyakába. Kényelmet és nyugalmat akarnak az ország elbirtoklására. És hatalmat mindenekelőtt.

Tehát álljunk az ige mellé? Úgy-e? Tagadjuk meg az életet, az ige miatt? Apponyi hegyibeszédjeiből éljünk? És magunk csináljuk meg a csodát, hogy sok millióan lakjunk jól két száraz halból és öt kenyérből?

Az idők szent világosságát köszöntjük. Az előretörés ellen a legvadabb harag is csak úgy tud dühöngeni, hogy - vall. Ige helyett igenis kenyér kell. Mindenkitől, aki adja.

Soha még társadalom így nem éhezett. Rossz és barbár szenvedelmek melegágya ez a szegény, züllő, ezerszer jobb sorsra érdemes magyar társadalom. Kiéheztették - az igék. Elvonták tőle az élet levegőjét. Rózsaszínű és gonosz köddel ködözték be az agyát. Soha még társadalom így meg nem érett reformokra. El fog veszni ezek nélkül az európaiasító, e kenyeret és intellektust kínáló reformok nélkül.

A reformokban van a magyarság, az élet, az igazság, a kultúra, a szabadság, a haladás. Minden. Még a vezényszó is benne van, ami már régen nincs benne a koalíció gondolatában. Hogy veszedelemben van az ige? Éppen a tizenkettedik órában. Nyomorult és hazug igék helyett jöjjön most a szép és világos valóság, amely hozza az úgy lebecsült kenyeret, hasznot, jólétet és kultúrát.

Budapesti Napló 1905. október 21.

(A.)

17. JEGYZETEK A NAPRÓL

I.

A hamis szentek

Az Egyház eddig megtűrt az igazi szentek sorában néhány hamis szentet is. Szent Philoménát például. Meg aztán sok nem autentikus kép, szobor s ereklye előtt térdeltek eddig a hívők. Mindez rendjén volt eddig, de ezután nem így lesz. Pius pápa revideálta a szentek névsorát, s már Nápoly templomából kihordták a fölösleges szent dolgokat. Azt hinné az ember, hogy ennek az egyszerűsítő reformnak örülni fog az áhítatos tömeg, mely az igazi, szentek erdejében is könnyen eltévedhet. És nem így van. Az áhítatos tömeg követeli az ő szentjeit. Neki nem sok a szentek száma. Az áhítatos tömeg szent Philoménát sem engedi el. És a legapokrifabb ereklyét sem. És Nápoly áhítatos tömegének igaza van. Vagy minden, vagy semmi. Az áhítatos tömegnek aggodalmas sejtése van. Ma nekem, holnap neked. Ma Philoménát tagadják meg, holnap talán Szent Antalt. Soha sincs elég a szentekből és soha el nem fogy a sancta simplicitas.

II.

A drága Rostand

Egy párizsi folyóirat hirdeti, hogy nagyon drága ember a Cyrano írója, Rostand. A folyóirat százezer frankot ígért Rostandnak, ha megengedi, hogy legelőször közölje új darabját, Chanteclert. Ezt a horribilis honoráriumot Rostand visszautasította. Micsoda reklám ez annak a folyóiratnak, s micsoda reklám Rostandnak. Valakinek, aki az ötletet kifundálta, mindaketten fizethettek. Ha nem is százezer frankot, de csinos summát.

III.

Az új Eremits-eset

Hogy én vagyok, ez már azt jelenti, hogy útjában vagyok másnak. Ha pedig nékem jól megy dolgom, nagyon bajos dolog, hogy ne másnak a rovására menjen jól. Gazdagodni bajos úgy, hogy valaki attól ne szegényedjék. Mert hát ilyen csúnya harc az élet s nagyon kevés benne a názáreti lélek. Ellenben annál több az erő vallásának a híve. Különösen elmaradtabb társadalmunkban. Különösen, ahol a gyöngékkel nem sokat törődnek... Mindez a véres Miloszavljevics-eset elé tartozik, mely dermesztő megismétlődése az Eremits-esetnek. Az Eremitsek látják, hogy ésszel és erővel vagyont lehet szerezni. És az Eremitsek vagyont szereznek. Az Ulrichok meg azt látják, hogy az Eremitseket agyon lehet verni. Hát agyonverik őket. A szerb vér bosszús és tüzes vér, de logikus természetű vér. Ha Ulrichot is fölmentik majd az esküdtek, sor kerül a többi Miloszavljevicsre is. Az erőszakos gazdagodástól pedig mégsem fognak megijedni az emberek. Sem Bácskában, sem sehol. Hanem igaz, hogy gazdagodni jó. Az is igaz, hogy a szegény emberen legkönnyebb meggazdagodni. Az is igaz, hogy az élet - harc. De itt az ideje gondolkozni arról, hogy jobban vigyázzunk a kis emberekre. Nem lehetetlen, hogy Miloszavljevics nem volt egy második Eremits. De Eremitsek mindenütt vannak, s ha nem is ölnek mindenütt olyan könnyen, mint a szerbek közt, föl kellene már menteni az Ulrichokat az ölés alól. A bosszú rettenetes műve alól. Mert az esküdtszéki fölmentés nem panacea...

Budapesti Napló 1905. október 22.

Pont

18. JEGYZETEK A NAPRÓL

I.

Egy nagy sztrájk

Magyarországon sztrájkol - Hymen. Évről-évre kevesebben házasodnak itt az emberek. Szinte kétezerrel kevesebb például a házasságok száma csupán ez évben. És csupán szeptemberig.

De sztrájkol a gólya is. Ami még nagyobb baj. Nemcsak Baranyában. De szinte mindenütt. A jövendő magyarjainak nincs se kedvük, se módjuk világrajönni.

Én elhiszem, ha azt mondják, hogy a német vezényszó miatt. A fiúknak okvetlenül szomorú lenne a német vezényszó. De miért maradnak el a leányok?

II.

Tisza - Apponyi - Delcassé

Tetszik tudni, hogy Tisza megölte magát, mikor a pártja kisebbségben maradt. Úgyszintén öngyilkosságot követett el Apponyi is, mikor a koalíciónak beborult. Most meg Delcassé, a francia ex-külügyminiszter nem élte túl a maga nagy csődjét. De nem csak ők tettek így. A bukott politikai vezéreket rendszerint megöngyilkolja a jó és becsületes publikum jó és becsületes fantáziája. Holott ők vígan élnek. Tessék elhinni, hogy sohse veszik ők olyan komolyan a maguk dolgát, mint - mi: jó és becsületes publikum.

III.

A norvég vígjáték

Ibsen megéri, hogy északi országa az ő ködös, kietlen drámái után nagyszerű vígjátékot ad a világnak. Már megvezércikkezte a világsajtó, hogy Károly dán herceg norvég király. Eközben pedig Norvégiában népszavazás lesz. Károly herceg nem vonulhat be népe fővárosába. Először egy kis szavazás lesz. És ki tudja, nem a köztársaság mellett szavaznak-e majd a norvég parasztok?

Ez szép volna, és víg volna. Mégiscsak halad a világ. Ha nem is Szerbiában, de más országokban. A franciák még lenyakazták a királyukat. Később egyszerűen detronizálták őket. Norvégia a jövőbe nyújtana bepillantást. A civilizáció terjedésével a királyokat detronizálják, mielőtt királyok lettek volna.

Budapesti Napló 1905. október 24.

Pont

19. JEGYZETEK A NAPRÓL

I.

A "szép Matild"

Kellett-e Vitte grófnak világhistóriát csinálni? Ha békés beamter marad Vitte gróf, nem tudja ma az egész világ, hogy a feleségének túltüzesen udvarolt ő már akkor, mikor a felesége nem volt a felesége. Hogy a szép Matild "szép Matild" volt, s olyan szép volt, hogy néha hivatásból volt szép. Mindezt ma tudja az egész művelt és műveletlen világ. Nincs olyan világrengető esemény, mely végül is ne kulmináljon egy nemi vagy egy zsebi ügyben. Mikor Mandzsúriából a legszenzációsabb harctéri hírek érkeztek, a világsajtó két napig elévődött azon a kis híren, hogy a volt és visszahívott szentpétervári japán nagykövetnek viszonya van Szada Jakkoval, a gésák gésájával, a nagy japán színmesternővel. És talán ki se tör a háború, ha a nagykövet úr nem kívánja szívszorongva viszontlátni a japán Márkus Emmát. Mandzsúriából folytonosan érkeztek a szerelmi és zsebügyi hírek. Nagyhercegekről és japán fiúkról. A világtörténelem emlékeztet bennünket arra, hogy minden emberi dolgok között a szerelem és a pénz a főpozitívumok. De ez a "szép Matild"-ot nem vigasztalhatja meg. És nagy igazságtalanság is történt Vitte grófnővel. Az ura megmenti Oroszországot. Beleírja magát a világhistóriába. Erre az egész világnak meg kell tudnia, hogy Vitte grófnő valamikor csak "szép Matild" volt és hogy valamikor nagyon merészen élt. Még ha nem volna igaz, el lehetne tűrni. De hátha csakugyan igaz volt?

II.

A kegyes sajtóhiba

Az ólombetűkben lélek lakik. Néha sírnak az ólombetűk, mikor elmeszegénységekért kell glédába állniok. Máskor pedig elfogy a türelmük, s maguk korrigálják meg az ügyefogyott gondolatot, vagy eltemetik egészen. Olykor pláne irigyek a betűk. Nagyon sokszor malíciózusak. Néha-néha pedig kegyesek is. Ilyen kegyességéről a betűknek lesz itt szó. Egy kegyes sajtóhibáról. Néhány hazaárulót kineveztek most főispánnak. Arad vármegyének is jutott egy. A betűk kegyes hangulatban voltak. Gondolták: hátha ismét ügyetlen és életlen lesz a honmentő elme. Hátha nem tud újra közhelyeken kívül mit sem összeszedni. Legyünk kegyesek. És a kegyes betűk elszabadítottak egy kegyes sajtóhibát. Arad vármegye helyett Arad vérmegye került ma a hivatalos lapba. Herkulesre, az első finom és mély ötlet volna ez mostanában. Meg kell fogni azoknak, akik már nagyon unalmasak az ő hazaffyasságukban. Lármázni, rossz hazafias verseket írni, szitkozódni... Megértjük. Nem éreznek. Tehát lelketlenek. Íme egy kegyes és szellemes sajtóhiba segít rajtuk. Meg kell fogni:

- Lám, lám, a kormány nem is titkolja, hogy Arad vármegyéből ismét Arad vérmegyét akar csinálni.

III.

Új Báthory Erzsébet

Szörnyű hír ez. Minket is a szörnyűsége fogott meg. Barnbeckben letartóztatták egy leánynevelő intézet igazgatónőjét. Ez a nő meggyilkolta tizenöt növendékét.

Micsoda veszett szörnyeteg lehetett? Nem tudjuk. Vérüket vette? Hirtelen őrületében? Vagy kajánul benne lappangott már régen valami irtózatos lelki veszettség?... Szörnyű hír ez. Tessék elgondolni. Ma, ma, mikor majd megbolondulunk a kultúrtársadalom nagyszerűségétől. És ez megtörténhetik. Kisleánykáikat viszik szeptemberben az előkelő szülők az előkelő intézetbe. A selymes, a finom, az előkelő, a nemes kultúrdáma, az igazgatónő átveszi s lemészárolja őket...

Budapesti Napló 1905. október 25.

Pont

20. JEGYZETEK A NAPRÓL

I.

Amerika és a házasság

Amerika védi ezidőszerint legelszántabban a házasságot. A tulajdonjogot Amerika ezerszer szívesebben elsikkasztaná a mai emberi társadalom fundamentumából, mint a házasság institúcióját. Az Egyház és a házasság szent intézményéhez ragaszkodó egész mai emberiség gyönyörűséggel tekinthet Amerikára. A jenki meg tudja becsülni a házasságot. Érzi, hogy az nemes, szép és hasznos. A mai társadalomban elengedhetetlen. Mindennap olvashatnak önök bizonyságot erről a lapokban. Az amerikaiak szinte túlságba is mennek néha a házasság nagy szerelmével. Ugyanis néha harmincszor-negyvenszer lép házasságra olyik lelkes amerikai. Miközben egyszer sem válik el. Hát ez már egy kicsit túlzás. Végre is az amerikai bíróságok nemes megértése sem terjedhet túl a bigámián...

II.

A gyarmatok haszna

A kultúrtársadalmak mai életében nagy szerepük van a gyarmatoknak. Naponként jönnek a hírek. De mióta jönnek. Mióta gyarmatok vannak. Az angol otthon típusa a büszke, szabad jog-embernek. Hogy milyen a gyarmatokon? Indiában is tudnának erről ma is még beszélni. A francia ember otthon méltatlankodik egy ismeretlen honfitársa hajaszálának meggörbítése miatt, a gyarmatokon dinamitot nyelet a jó bennszülöttel s fölrobbantja. Vagy még elmésebb mulatságokat eszel ki. Németország pláne vezet ezen a téren. Az emberkínzásokon s a bennszülöttek megrablásán fölül is tud újat adni Németország. Ma valami csúnya gyarmatügyi panama híre jön innen. Ami vadság, kapzsiság, fenevadság, züllöttség már túlontúl nagy mértékben jelentkezik boldogabb kultúrországokban, az lecsapolódik a gyarmatokra... Hajh, hajh, hogy Magyarországnak nincsenek gyarmatai...

III.

A fajközi szerelem

Kiderül most, hogy a leánykereskedők új piacot nyertek Kínában. A mandarin urak igen kedvelik a fehér hölgyeket. Ezúttal nem moralizálunk. Haszontalan munka is volna. De érdekes dolog jelentkezik. A nagyon ellentétes race-ok hirtelenül és mohón kívánják egymást. Statisztika bizonyítja, hogy amaz országokban, melyeknek gyarmataik vannak, a gyarmatokra kivándorolt fehérek előszeretettel kezdenek házasságra lépni a bennszülöttekkel. E házasságok száma hihetetlenül nő. A mandzsúriai háború idején derült ki az, hogy a japán férfiak például nagyon szeretnek kínai nőknek udvarolni. Mindezek bátortalanul, de mégis csak arra vallanak, hogy az emberiség feltartóztathatatlanul halad a nagy, teljes összeolvadás felé...

Budapesti Napló 1905. október 26.

Pont

21. JEGYZETEK A NAPRÓL

I.

A gyomor

Minden országok öblös szájú Déroulède-jei, figyeljetek Oroszországra. Oroszországban most már alighanem csakugyan ki fog ütni a szabadság. A lélek ezer éhsége csak lármázott. Forradalmat sohasem csinált. De most rémes korgás hallszik Oroszország felől. Üres sok millió gyomor. És most lesz forradalom és lesz szabadság. Parfümös és finnyás urak röstellhetik. Mégis ez a nagy törvény. Minden nagyszerűt a gyomor csinál. A szent hazáért is csak jóllakott gyomorral lehet lelkesedni.

II.

Úri nyavalya

Debrecenben nem tudják a hivatalos bölcsek, mit csináljanak egy szegény ördöggel. Majoros ember a szegény. Valami betegsége van. Ő úri nyavalyának nevezi. Néha rájön ez a nyavalya. Ilyenkor az istennek sem dolgoznék. Pénzt szerez mindenáron. Sikkaszt, csal, lop. Aztán kártyázik, lumpol, asszonyozik, pöffeszkedik. Később nem emlékszik semmire. Az orvosok nem tudják megállapítani, hogy bolond-e ez az ember? Dehogy bolond, dehogy bolond. Ha volna neki egy kis vagyona, a kaszinóban ülne. Szeretett képviselője volna egy lelkes és színmagyar kerületnek. Lenézné a dolgozó embereket és bojkottálná a hazaárulókat. Nem bolond az a debreceni ember. Csak rosszul választotta meg az édesapját...

III.

A napfolt

Egy új napfolt. Nagy, nagy. És a tudósok gondokba merülnek. Tavaly még az volt a teória, hogy a sok napfolt meleget hoz. Most hideg és tél van mindenütt. Lehet azonban, hogy trópikus helyeken most annál vadabb a hőség. Végre is nem Tyukodon van a világ közepe. Ez a napfolt, ez a napfolt. Flammarion nemrégiben azt mondta, hogy mindent a Nap csinál. Egy suszterinast elüt a villamos kocsi. Ezt is. És valamikor úgy fog olvasni az ember a Napból, a napfoltból, mint ma a katekizmusból. Valamikor látni fog az ember. Valamikor. Ma még csak a napfoltot látjuk. Ám lehet, hogy amit látunk, nem is napfolt...

IV.

Bögöte

Bögötén pedig legyen rend. Kegyetlen rend. Ha a világ megtudja, hogy Bögötén magyar pópák forradalmat csinálnak az iskola ellen, nem heverjük ki ezt sohasem. Ha majd meglesz a magyar imperium. Ha majd meglesz a magyar hadsereg. Akkor is ujjal mutat reánk minden idegen kultúrember - Bögöte miatt.

Budapesti Napló 1905. október 27.

Pont

22. JEGYZETEK A NAPRÓL

I.

Funerátorok

A Konti-búcsúztatókat még mindig olvasom. Valamirevaló halottról nálunk egy hétig írnak legalább. Élő nagy embere kevés van Magyarországnak. Mi csak a halottakat becsüljük. És csodálatosan sok minálunk a talentumos funerátor. Még ha angol volnék is, epitáfiumokért Budapestre fordulnék. Viszont ha angol volnék, pajkos gondolatom támadna. Buta dolog lehet ott élni, ahol ilyen zseniálisan értenek a temetéshez.

II.

Zombor

Szeretjük ezt a Zombort. Ural-zengésű, szigorú nevű magyar város. És még jobban szeretjük, mert megcsinálta az első nőkaszinót. Tudja-e Zombor, mit mívelt? Bombát dobott a magyar kaszinók közé. Olvasom alapszabályait a zombori kaszinónak. Nincs köztük olyan, mely tiltja a politizálást. Tehát itt nem fognak politizálni. Itt igazán nem fognak. Továbbá itt nem kártyáznak. Még továbbá itt nem fog párbaj születni. A zombori nők találkozni, mívelődni és szórakozni akarnak az ő kaszinójukban. Ahogy Széchenyi gondolta. Zombor, Zombor... Te fogsz bebizonyítani egy kényes és titkos tételt. Magyarországon európai értelemben vett férfiakat legföljebb a - nők között lehet találni...

III.

Vilmos

Hogy miért is nincs ma egy kénköves elme, mely el tudna bánni Zeysig professzor pártfogoltjával, Vilmossal. Micsoda egy Vilmos ez. Ha a buta világ nem szokott volna hozzá a hermelinimádáshoz, rajta mulatna ma mindenki. A németek császárján. Ez a koronás szátyár nem nyugszik. Most például figyelmezteti a hazafiakat, hogy veszedelem közeleg. És a világ nem kacag. Majd talán a Simplicissimus megrajzoltatja ezt a bolondságot. C'est tout. Pedig ez őrülten mulatságos volt. Vilmos az uralkodók enfant terrible-je, aki házi titkokat elárul. Mikor rossz idő jár a fejedelmekre, piszkálják a hazafiságot. A régi dajkamese. A német embernek pedig eszébe juthatna valami. Ha most hirtelen köztársaság lenne minden európai államból, csak Albánia ajánlana trónt Vilmosnak, olyan albán volna ez a Vilmos, hogy csoda. Mint ahogy Hohenzollern Károlyból olyan oláh lett egy nem nagyon esztétikus magyar elmésség szerint, hogy még az a rovar is otthont talál nála, mellyel magyar-oláh vidékeken az oláht csúfolják.

IV.

Új rendjel

A francia respublika ellenségei vakációzhatnak. Franciaország belzavarai elülnek. Egy ideig nem lesz ott semmi baj. Az emberek komolyabb dologgal foglalkoznak. Tudniillik új rendjelet alapítottak a demokrata köztársaságban.

Budapesti Napló 1905. október 28.

Pont

23. JEGYZETEK A NAPRÓL

I.

Vajda János

Úgy halljuk, hogy a magyar ifjúság fölfedezte Vajda Jánost. Annyira fölfedezte volna, hogy már halottak napján egy ifját szónokoltatta a Vajda János sírján. Mivel pedig a világ könnyen felejt, s mivel nem szabad megvárni a magyar egyetemi brigadérosoktól, hogy ismerjék is azt, akit halottaiban megtisztelnek, szabad legyen nekünk bemutatni ezt a Vajda Jánost. Ez a Vajda János egy hazátlan bitang volt. Egy Jakab. Vajda Jakab verseiből írjuk ide ezt a néhány sort:

Ha neve sem lesz régi vármegyének,
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Lesz ki parancsol és ki megfogadja,
A szolgabírók rémmesében élnek,
Mágnás nem áll fölötte a törvénynek,
Ha az adó lesz kétszer annyi, mint ma,
De kulcs, arány csalatkozhatlan minta.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Ha németek hozzánk tanulni járnak,
Magyar leányt keresnek gouvernantenak;
Csikós mulat vasárnap frakkot öltve,
Utolsó antisémita kitömve;
Nadrágszíj, csáti bot, cigányok sátra,
Nemesség bibliája: ferbli kártya,
És - tisztesség nem eshetik kimondva -
Rojtos gatya... kerülnek múzeumba:
Akkor telik be jós igéd, Széchenyi!
Dicsőség, boldogság lesz itten élni.

Még sok-sok sort ideírhatnánk. Nagy Jakab volt ez a Vajda János is. De jobb, ha nem kutatják ezt a derék brigadéros ifjak. Rettenetes dologra jönnének rá. Szent Istvántól kezdve Széchenyin keresztül, Petőfin, Vajdán és minden nagyon át, Jakabok voltak Magyarország nagyjai. Szomorúak, elégedetlenek és gyalázatos reformerek. Haladópártiak...

II.

A zsidók

Gyönyörű dolog, de tudtuk előre. Ahol minden fölfordul, ahol berobognak az utolsó stációra, ott ütik a zsidót. Ütik? Koncolják, mint most teszik Oroszországban, Franciaországtól keletre így van ez már régen. Néha még Franciaországban is. Mi lenne, ha zsidók nem lennének? Ha a társadalmi igazságtalanság meg-meggyűl, ha az emberek már nem tudnak bűnbakokra bukkanni, holott kellenek a bűnbakok, mert az Égben nem hiszünk, mit csinálnánk zsidók nélkül? Heine arról ír, hogy Buddhabálványokként tisztelnők a zsidókat, egész kultúránk mestereit, Názáreti Jézus népét, - ha kevesen és kihalóban volnának. Mi tovább megyünk, mint Heine. Nekünk sok zsidó kell. Hadd üthessük őket, mikor a Sors reánk paskol, mikor Eget és Földet vádolunk, mikor kitör belőlünk a rejtőzködő bestia. Sok zsidó kell. Hadd lakoljanak azért, mert nem lehet egészen boldog seholsem az ember. Ezért csak meg kell lakoltatni valakiket?

III.

Batthyány Ervin

Batthyány Ervin bögötei esete azt juttatta a minap eszünkbe, mi volna, ha magyar volna az a nagyszerű öreg úr, kit Tolsztoj Leónak nevez a világ. Mondjuk, hogy gróf Tolcsvaynak hívnák. Milyen régen betettük volna a Lipótmezőre. Egy gróf, aki a tekintély ellen küzd. Aki okvetlenül megbélyegezné azokat az őseit, kik Dózsa Györgyöt félangolosra sütötték. Egy hazátlan bitang... Néha az embert, a legvilágosabb embert is, vallásos érzések kerítik meg. Be szép is a Leibnitz világa. A cobolynak fehér a prémje havas Szibériában. És Tolsztoj minden lehetne. Még albán is. De a Sors nem volt olyan kegyetlen hozzá, hogy magyarnak teremtse.

Budapesti Napló 1905. november 4.

Pont

24. JEGYZETEK A NAPRÓL

I.

Zola nevű ló

Petőfinek keresztelte egyszer turfon futó lovát egy előkelő sportférfiú. Egyszer, véletlenül résen látszott lenni a jó ízlés. Zúgás támadt e keresztelés ellen, s a sportférfiú bókolva és udvariasan Pardonra anabaptizálta a lovát. Akkor mi nagyon örültünk. Úgy éreztük, hogy Magyarországon immár eleven tömeg-lelkiismerete van az intellektuális kultúrának. Hogy európai ízlés, artisztikum és kultúra ellen itt senki hangosan nem vétkezhet. És olvassuk, hogy Zola nevű ló fut a magyar gyöpön. És nem hallunk egy tiltakozó szót sem. Sőt esküszünk, hogy Ibsen, sőt Tolsztoj nevű lovon is vesztegethetné a pénzét a magyar publikum. Nincs nekünk bizony még a vérünkben semmi az ideák tiszteletéből. Még e nagy kultusznak primordiális fajtája sincs: a nevek megbecsülése. Zola minden kultúremberé. Mint ahogy Petőfi is. És ha Zola lehet nálunk ló, az bizony igazolja Eötvös Károlyt, hogy lovas nemzet volnánk, de lovagiasak nem vagyunk, és igen kevés számban találtathatnak nálunk az igazi kultúremberek... Egyébként pedig legalább is százezer ember ismeri e Zola nevű lónak nacionáléját és értékét. Az ember-Zoláét talán néhány száz. Míg ez a kis arány meg nem változik, nincs is értelme semmi beszédnek.

II.

Arthur Meyer esete

Nagyon mulatságos eset az Arthur Meyer esete. Ez az úr párizsi lapszerkesztő és laptulajdonos. Igen hatalmas úr. Lapja az isten kegyelméből való királyság visszaállításáért küzd s a tridenti zsinat szellemében mindenféle eretnekek ellen. Mert fanatikus híve az anyaszentegyháznak Arthur Meyer, mióta fejét keresztvíz érte. Hogy mi lehetett előbb, nem eléggé óvatosan választott neve sejtteti. De ő a royalisták kedvence ma. És olyan szerencsés fráter, aki már nem egészen ifjan egy szépséges, ifjú grófkisasszonyt kapott feleségül, vért a Stuartok véréből. Most már ha valaki valamikor (mit kerülgessük?) zsidó volt, áldást kapott a pápától, iszonyú szerencsét aratott a szerelemben, azt várná az ember, hogy az üzlethez is ért. Arthur Meyer pedig összes szerzett vagyonát elvesztette a Croznier-krachban. A klerikális és nacionalista cégérű üzleti vállalatok összeomlottak, s Arthur Meyer ma nagyon szegény ember. Malíciózus volt hitsorsosai persze azt mondhatnák erre, lehetetlen is, hogy valaki a mennyei üdvösséget is megnyerje, s az üzletben is szerencsés legyen. De mi csak naivan csodálkozunk. Valaki Arthur Meyer legyen, s éppen csak az üzlethez ne értsen...

III.

Az új Korán

Milyen csodálatosan változik a világ és milyen igaza van e klasszikus közhelynek: A nos mutamur. Különös érzésekkel olvassuk a Budapesti Közlöny-t s benne a baptisták katekizmusát. Íme, egy új vallás indul hódító útjára. Egy új szabályozása az embernek az Univerzummal szemben. Egy új világfelfogás. Egy új Olümposz népe. És ez új vallás mindjárt elismertetésekor a hivatalos lapba kerül. A baptistáknak az 1905. november 4-iki Budapesti Közlöny az, ami a mohamedánnak a Korán. Idézni fognak belőle. És lelkek fognak szerinte az Ég felé emelkedni. Régen e világot borította vérbe és lángba egy új vallás föltűnése. Csodák történtek. Ma a hivatalos lap tudatja az érdeklődőket, hogy az Égbe egy új vallás ígér utazást a hívőknek...

Budapesti Napló 1905. november 8.

Pont

25. BUDAPEST - MONTE-CARLO

A Margitszigetet pedig billiókért sem adnók erkölcstelen játékbarlang céljaira. Mégis mi vagyunk a világ legjátékosabb nációja. Monte-Carlo idegenjei között igen előkelő numerus-rangban vagyunk. Más külföldi játékbarlangokban sincs másként. És itthon? Mindenki játszik. De most nagyon játszanak. Nemcsak a kaszinói urak. De emberek, kik keserves munkával vagy még keservesebb fogásokkal szerzik a kis pénzt. Vészes csatákról hall hírt az ember mindenütt. Itt ruletteznek. Amott vad baccarat dúl. Budapesten ma szinte mindenki a legledérebb Fortunára bízza magát. Egy nagy, penészes Monte-Carlo ma Budapest. Szegény ördögökkel tele. És egyik szegény ördög a másik szegény ördög bárhonnan szerzett pénzecskéje ellen küzd. Nevessenek: ebben benne van minden. Csúf morálunk, ínségünk, egész hazug életünk és - politikánk is. Mi lesz ebből? Dolgozni kevesen dolgoznak itt. De nyerni kártyán, ruletten mindenki akar. Ajánljuk Budapest - Monte-Carlo szerencsevadászainak: menjenek gazdagabb országokba játszani. Oda, ahol van kitől nyerni.

Budapesti Napló 1905. november 9.

26. JEGYZETEK A NAPRÓL

I.

A kultúra jegyében

Most megint egy nagy sikkasztás derült ki Japánban. Szó sincs róla, megírtuk már egyszer, a kis japánok komolyan veszik a kultúrát. Úgy sikkasztják a százezer jeneket, mint nálunk a koronákat. Immár mindazt élvezik, amit a kultúra egy törekvő népnek adhat.

II.

A nyitott kocsi

Hogy Miklós cár nyitott kocsin akarja magát Szentpétervár utcáin mutogatni, ez a hír nem alkalmas lágy dalokra. A zsarnokokból sohasem akkor lettek könyörületes urak, mikor zárt kocsijukat nyitott kocsival cserélték föl. És a zsarnokot jobb zárt kocsiban tudni, mint vidám nyitott hintóban. Addig van valami vigasztalásuk az elnyomottaknak, minden fajtájú elnyomottaknak, míg tudják, hogy elnyomójuk szűköl. A nyitott kocsi semmit sem jelent. Legfeljebb annyit, hogy e hűvös időkben a cár náthát kaphat. Bombát is kaphat, de ehhez zárt kocsiban még több sansza van.

III.

A zsoké leánya

Egy angol zsoké leánya - eladó. Négy millió korona hozománya van a szép leánynak. Édesapja hercegek, grófok, bárók s ezekhez dörgölőző pénzes és lófuttató urak lovain kereste e szép vagyont. Igaz ugyan, hogy Budapesten is, máshol is az előkelő ló-urak kis ló-mulatságaikat szubvencionáltatják a lenézett misera plebsszel is. De mégis úgy kell lennie, hogy ez urak néha tönkremennek a lovaik révén. Mert íme a zsoké leányát koldus hercegek, grófok, bárók és más kopott urak kérik feleségül a négymillió korona miatt. A zsoké leányának pedig esze van. Nem megy hozzájuk. Ilyen igazságos néha a sors.

IV.

Sok a halál

A hivatalos statisztika számaival mutattuk meg nemrégiben, hogy Magyarországon a jövő magyarjai nem óhajtanak - megszületni. Hihetetlenül fogy a születések száma. Egyszer meg arról is írtunk, hogy házasodni nem akarnak itt az emberek. De egyet akarnak ugyancsak a hivatalos statisztika szerint. Ezt igazán nagy arányban cselekszik. Nyolc hónap alatt az idén szinte hetvenezer emberrel halt meg több, mint tavaly szintén nyolc hónap alatt. Ma még dadogva olvasunk a statisztika számaiból. Nagy törvényeit a morálstatisztikának csak sejtjük. De mégis, nem különös az, hogy ezidőszerint sem születni, sem házasodni nem akarnak a magyarok. De halni annál szívesebben.

Budapesti Napló 1905. november 10.

Pont

27. A PÁRBAJ

- Bemutató előadás a Nemzeti Színházban -

Bajnoki párbajnál több és izgatóbb párbajról mesél nekünk színpadi mesét Henri Lavedan. Testvérek vívják a párbajt, s a színpadi testvérek e párbajából mintha az a gigászi harc harsogna ki, mely ma Franciaországban csatateret csinál minden lélekből. És mintha Henri Lavedanból Bourget beszélne ezúttal. Pietista hévvel, kenetesen. Libre-penseurök-höz és dominikánus dühű klerikálisokhoz:

- Egyezzetek ki: mind a két tábornak igaza van. Az Életnek is megvannak a maga jogai, a Hitnek is. Ne akarjátok a lutte finale-t. Mindenkinek igaza van, aki hisz. Lehet hinni az Életben, a Szerelemben, az Istenben, a Túlvilágban. Még a hitetlenségben is lehet hinni. Csak higgyünk valamiben. De lehet, hogy nem is ezt akarja mondani Henri Lavedan. Lehet, hogy csak egy érdekes darabot akart írni, semmi mást. Ideírjuk és ideírhatjuk eleve: nem nemesen új s nem művészi munka ez a darab. De örülünk, hogy a Nemzeti Színház bemutatta. Nemcsak azért, mert derék művészeinek szerzett nagy sikert. De azért is, hogy lássák a magyar írók, hogy még nem művészi célok között is a gondolkozásnak, az ízlésnek milyen magas, szép hegyi útjain járnak a nyugati írók. A magyar közönség pedig koldus és elzsibbasztott szellemi életében hadd lássa meg, hogy európai emberek kis, köznapi életét is mennyivel különb problémák tartalmasítják, mint a mi szegény életünket.

Két testvér harcol egy asszony miatt. Az asszony hercegné. Nem jobb s nem rosszabb elfinomodott, vergődő, kékvérű fajtájánál. Szerelmes lesz paralitikus férje orvosába, s e szerelem eszébe juttatja az erényt és az Istent. Bebotorkál véletlenül egy templomba, ahelyett, hogy randevúra menne. S véletlenül egy olyan abbéba botlik, ki az orvosnak testvére. Mindketten, az orvos és az abbé librepenseur apa nevelését kapták. De csak az orvos maradt meg az Élet szerelmes pogányának, ateistának, Az abbé hamar belecsömörlött a nagyon is mohón élvezett életbe. Természetes, hogy deistává válik, sőt pap lesz. Haragban családjával s harcban pogány bátyjával.

Az abbé az Isten ujját látja, hogy a hercegné éppen hozzá fordult. Úgy érzi, hogy a párbaj most dől el közte és bátyja, az erény és az élvezés, a hitetlenség és a hit között. Az lesz a vége, hogy míg bátyjától oltalmazza a hercegnét, az Erény e szép testű képviselőjét, a reverendában megszólal a test. Beleszól a párbajba is egy bölcs és nem fanatikus püspök is, ki megértője az életnek. Szerencsére meghal a hercegné paralitikus ura. Az orvos nőül veheti a szép hercegnét, ki gyönge hitű istenfélelme miatt eddig félt boldog lenni. Az abbé pedig kibékülve bátyjával s avval a való dologgal, hogy az Élet a pogányokat is szereti, elmegy Kínába feledni és Istennek megtéríteni a kulikat.

Henri Lavedan annyira ki akar békíteni mindent és mindenkit, hogy a végén már beleúnunk a történetébe. Pedig a történet érdekes és raffinált. A Zsidó és a Hellén nagy harcának egy kis elrontott esete. Valami, sőt sok, a franci napi politikából. Bátor és félénk egyszerre. Hazug is, érzékeny is, de igaz is.

Ez a Henri Lavedan darabja. Mint színpadi munka: zseniális. Fölépített, elrendezett, erős, szépnyelvű. Csak nem gerinces. És igen átlátszóan ravasz.

Lelkünk egész örömével tapsoltunk ma este két fiatal, nagy színész triumfusának. Odry Árpád az orvos, Pethes az abbé szerepében végre becsületes modernségükhöz méltó és szabad föladatot kaptak. Amit a darab maga egyedül a mi közönségünktől még messzeeső levegőjével megtenni nem tudott volna: Odry és Pethes játéka hosszú életűvé fogják tenni. P. Márkus Emília szép volt. Néha nagyon megérző is, de már az ő hercegnőjének alakjában benne vibrált megnövekedve magának a darabnak a bizonytalansága, Gál kiváló, régi, ismert, nemes sikereihez méltó. A kis szereplők közül szívesen nevezünk meg egy ügyesen mozgó néma szereplőt, egy színinövendéket: Hajdut.

A siker nagy volt. Taps a nyílt színen is sok. A fordítás azonban nehezítette a színészek dolgát. Ósdi, körmondatos nehéz nyelven beszélnek magyarul Lavedan alakjai. Éppen a Lavedanéi...

Budapesti Napló 1905. november 12.

Dyb

28. SZERKESZTŐI ÜZENETEK

Berlin

Az ember nem is hinné, mennyi magyar író él Berlinben. Szinte minden napon érkezik a címünkre és a papírkosár számára valami. Végre aztán egy berlini magyar író, akivel érdemes foglalkozni. Kiírjuk a nevét tisztelt uram? Ki fogjuk írni: Hamvay Zoltán. Régen nem mulattunk ilyen jól, Hamvay Zoltán úr. Ön nem közönséges férfiú. Íme levelének egy-két passzusa:

...És ha valaha nevemet országszerte, mint a Petőfyét, emlegetni fogják, megírandja az irodalomtörténet, hogy a Budapesti Napló ösmertette meg, csekélységemet a nagyközönséggel. - Tekintve, hogy ez az első művem a B.N. számára, couláns feltételeket szabok. Kérem szíves válaszukat, hajlandók-e rendes munkatársukul szerződtetni?

Igenlő esetben a következő árakat szabom:
Hangulatköltemény 2.- frt.
Tárca, humoros 4.- frt.
Tárca, szomorú 3.50 frt.
Politikai vezércikk 5.- frt.
Közgazdasági cikk 2.80 frt.
Általános világpolitikai elmefuttatás 10.- frt.
Intimitások uralkodók életéből és más apróságok 1.- frt.

És ha még beküldött verséből is közlünk pár sort, reméljük, eleget tettünk egy nagy kötelességnek: meg nem fosztani az embereket egy jóízű badarság élvezetétől. Olyan szomorú és szürke ma a világ. Alig akad, s néha akad olyan derűs figura, mint ön, Hamvay Zoltán úr. Versének legszebb sorai világoljanak ím:

Mily kélyes, édes nagy és titkos!
Mondd, mit érzesz, édesem,?
Tied vagyok, bár bemocskolál,
Minden érzés tönkremegy.
Hisz én is csak ember vagyok.
Szép Andalúzia tövében,
A királycsillag felragyog.
- - - - - - - - - - - - - - - - - -
Mintegy varázsütés s néma csend
Tornyára szürke bánat szálla. -

Mivel ez hangulatköltemény, melynek árát ön két forintban szabta meg, a leközölt részért járó hatvanhárom és egy ötöd krajcárt joga van rajtunk követelni.

Székelyhíd

Nem bizonyos, hogy Székelyhíd-e. Ám postára ott adódott a levél. A "Maupassant-ok, Musset-k és talán Bergerac-ok szegény keveréke" hálás köszönetet mond a bájosan gyilkos levélért. Végre is ez fölér egy banális bókkal. Üdvözlet. "Léda és a Ville lumineuse sötét ellenségé"-nek, az ismeretlennek. Ilyen ellenségeket szívesen szerez az ember, még ha olyan vigasztalom sorsára szánt poéta is, mint a levél mondja.

Lipcse

A kiváló író, akit Katinka kisasszony nem nevez meg levelében, de aki kifogástalan úri ember, egész férfiú, finom komoly és előkelő, (így írja) okvetlenül nagyon elszomorodnék, ha Katinka kisasszony levele a kezébe kerülne véletlenül, mert ő egy pillanatig sem sejthette, hogy ezúttal egy nagyon szenzitív és föltétlenül nagyon tiszta úrileányt alázzon meg, aki saját szavai szerint úgy érzi most magát, mintha az utcán egy hihetetlenül vakmerő aszfaltbetyár arconcsípte volna. De Katinka kisasszony nemcsak érzékeny, hanem biztosan okos leány is. Megérti, mihelyst akarja, hogy az írók, a kiválók, ha még olyan lovagok is, rettegnek az efféle levélviszonytól. Ez üzenet írója is, (nem az, kinek levelét címezte), tanúskodhatnék, hogy szeszélyesebb, követelőbb fajtája nincs a nőknek az írókkal levelező nőknél. Oktalan és értelmetlen mulatság ez, sőt nem is mulatság. De azt nem tudhatta ama bizonyos kíváló író, hogy ezúttal nem a rendes példánnyal áll szemben, hanem egy nagyon jóízlésű, de talán túlontúl lelkes és igen érzékeny úrileánnyal. Ha tudná, jóvátenné. E választ pedig ez üzenetet írója annak az intenciói szerint írta meg, kihez levelét intézte.

Budapesti Napló 1905. november 12.

29. JEGYZETEK A NAPRÓL

I.

Milliók a Holdban

Miért örökölnek Magyarországon olyan rengeteget és olyan rengetegszer az emberek? Mióta én olvasni tudok, legalább is tíz milliárd forint magyar örökségről olvastam az újságokban. Egyszerű kovácslegények, drótostótok, hivatalszolgák, ügynökök, pakulárok úgy öröklik minálunk az ötven és százmilliókat, hogy az csoda. Jönnek a milliók mindenünnen. Amerikából, Romániából, Spanyolországból, Indiából. Még Montenegróból is. Persze ezek a milliók mind a Holdban vannak. Mert egyébként már régen fölvetett volna bennünket a pénz. Milyen rettenetes lehet a koldusság, ahol a pénzről olyan vadakat állítunk, mint Magyarországon.

II.

A vén Coppée

A vén Coppée már megint írt egy verset, melyen minden litterátus francia kacag. Azt siratja, hogy a francia pioupiouknak, a kis bakáknak nincs dolguk. A Patrie vezércikkeinél silányabban támadja a páholyokat, a szabadgondolkozókat, a szocialistákat, radikálisokat. Siratja a hazát, mely nem küldi katonáit Németország ellen. Meghatóan rossz és ostoba a vén Coppée verse... És nekünk eszünkbe juttat valamit. Ma még a haza imádatában kell élnie az emberiségnek. Nem szabad volna engedni, hogy a hazát könnyelmű poéták diszkreditálják. A Coppéek ellen védelmet kérünk a haza szent nevében. A magyar Coppéek ellen is.

III.

Cronje visszatér Transvaalba

Szegény Cronje, be meg is tréfálta őt a sors. Ő volt a legbüszkébb búr minden búrok között. Inkább felcsapott cirkuszi komédiásnak, de leigázott hazájában élni nem akart. Meghurcolta az élet alaposan. Még valami váltóhamisítás is rémlik nekünk. Végre is Cronje hazamegy. Az elhagyott farmra. A leigázott Transvaalba. Mert a modern élet nem tűri a büszke embereket. A büszke búrokat sem. Az élettel alkudni kell. A büszke ember hamar rájön, hogy hiába ette meg a békát.

IV.

Ki lesz az elnök?

Ki lesz az elnök? Franciaországban ez a kérdések kérdése. És akik csak akarnak valamit: remegnek. Nem mernek s nem tudnak egyik jelölt mellé sem állni. Legalább húszmillió francia szeretné megálmodni, hogy kinek kellene - hízelegni. És ez a remegés igen hasznos. Ha nyugodt és csöndes lesz a francia elnökválasztás, ez lesz az oka...

Budapesti Napló 1905. november 14.

Pont

30. A NAGY HARMÓNIA

Lovag Dindár Tivadar kibujdosik Romániába. Éppen úgy, mint Bence Kovács Mózes. Ez a Székelyföldön van így. Nagykamaráson már csupán asszonyok laknak, mint valamikor azon a Szelistyén, melyről derűs történetet írt Mikszáth Kálmán. Politikáról beszélgettem a falumban. Büszke bocskoros nemesekkel, kik ma is átkozzák Kossuth Lajost az elszedett jobbágyok miatt. Megtört emberek ezek is szegények, és egy mondatot duruzsolnak a fülembe:

- Csak annyira javulna az ország sorsa, hogy ingyért mehetne ki az ember Amerikába.

No menjünk tovább... Rakamazon szepegnek a zsidók. A koalició geográfusai megmutatták a mappán a zsidóknak Ogyesszát. Az Alkotmány című újság több ízben ujjongta el magát könnyelműen. Hogy egészen jól folynak a dolgok. Épül a regnum Marianum. Mikor Combes a nagy bombát elhajította, nagyon előkelő francia publicista mondotta:

- Rómának gondoskodnia kell, hogy Franciaország helyett egy új leánya legyen. Alighanem Magyarország lesz az új leány. Ott legépebben élnek a középkor hagyományai.

A grófi járom kezdi viszont már bántani a nyakakat. Még a magyar Mirabeau-kban sem bíznék senki, ha volnának magyar Mirabeau-k.

Soha még nagyobb bomlás nem volt egy országban. Bellum omnium contra omnes: igazán. Sír és sikolt itt az elégedetlenség és a nyugtalanság.

Erre azt mondja Holló Lajos, hogy így történt ez 1848-ban is. Akkor is ilyen rendkívüli volt az összeolvadás. Azt mondja, hogy nincs válaszfal ma Magyarországon. Azt mondja, hogy együtt van az egész ország. Mágnások és polgárok, a nagy magyar parasztság, iparosok, kereskedők, minden rendű és rangú emberek. Nincs pártvillongás, felekezeti széthúzás, rangkülönbség. Az éhség ugyan már fenyeget néhány vidéket. De a pellagrás magyarok is ezt sóhajtják utoljára:

- Boldogok vagyunk, mert grófok is vannak a függetlenségi pártban.

Hát nagyon nagy a harmónia csakugyan. Nagy az egyformaság abban, hogy mindenki - mást akar. És hogy lehetőleg mást is mond, amit akar. The servant of posterity itt mindenki. Senkinek sem kell a jelen. A koalíciós főuraknak pláne csak a régmúlt kell. Egyébként is a koalícióban dühöng legjobban a harmónia. Egy udvarias látogatástól libabőrös borzongás fogja el őket. Egymást akarják kijátszani s együtt akarnak maradni. Félnek egymástól s görcsösen karolják át egymást. Közben újságágyúikkal átlődöznek egymásra. Zoltánék büszkén hirdetik, hogy ők még mindig zoltánok. Nincs csomó, melyet egy karddal akarnának átvágni. A mágnásorrok parfümös zsebkendőkkel védekeznek a bagariaszag ellen. A bagariások köpködik a markukat s várnak. Hát ugyanilyen a harmónia ebben az egész szerencsétlen országban.

Elégedetlen és nyugtalan mindenki. Bomlik minden és bomlik itt - mindenki.

De micsoda vakmerőség 1848-hoz hasonlítani ezt a Bábelt? Kik akarják itt a népet fölszabadítani? És kik ellen kell e fura összeolvadás? Amiről az 1848-cal példálózók beszélnek, arról az ország nem beszél.

Ez őrült zűrzavarban csak egy bizonyos: itt megszületni óhajt a modern, az európai Magyarország. És ami kérdés: sikerül-e a gonosz bábák terve? Az a terv, hogy ez az új Magyarország ne születhessék meg.

Oh dehogy is van itt harmónia. Dehogy is állnak itt úgy a dolgok, mint 1848-ban. Akkor egy ország nemzet akart lenni a nép által. Most egy nagy fölszakadozott kráteren táncolnak azok, akik nem ismerik a természet törvényeit, de csak a maguk céljait.

Kivándorolnak, eszeveszettül dulakodnak vagy éhenhalnak itt az emberek. A nagy harmónia ez. Erről énekel Holló Lajos. Az itt a harmónia, hogy Lovag Dindár Tivadar éppen úgy kivágyik e szerencsétlen országból, mint Bence Kovács Mózes. Lovag Dindár Tivadar éppen úgy nem tud itt megélni, mint Bence Kovács Mózes. Itt csak a koalíciós nagyurak élhetnek. Hiszen éppen azt célozza a Holló Lajos nagy harmóniája, hogy ezek és csak ezek élhessenek itt meg.

Budapesti Napló 1905. november 16.

(A.)

31. JEGYZETEK A NAPRÓL

I.

A hazug Poe

Poe Edgárt újra kizárták a Dicsőség templomából. New-York egyik egyeteme tartja e templomot. Szimbólikus templom ez, s Poe Edgárt már másodszor zárták ki belőle. Nem való a Franklinok, Washingtonok, Lincolnok, Longfellow-k, Cooper-ek és a többi nagyok társaságába. Talán mert kissé nem polgári életet élt? Dehogy. A halott poétának még New-Yorkban is megbocsátják már a polgári és morális gyöngéit. Poe Edgár azért nem kerülhet a Dicsőség templomába, mert - hazugak a versei. Így szól az ítélet és meghatva gondolunk szegény Allanra. Míg élt, azt tartották róla, akik a zsenit megértik, hogy költőnek - isten, de embernek - disznó. És nem igen szerettek vele az emberek szóbaállani. Most, mikor már régen-régen elporlott, megbocsátanák neki a magánéletét, de lehazugozzák a verseit. A világ még a halott poétához sem tud könyörületes lenni ha a - maga életét merte élni.

II.

Merelli asszony

Nagyon szép volt, okos és szellemes. Szerette a verseket. Imádta Nietzschét Elhagyta az urát. Föllépett a színpadon. Mindent megpróbált. És nem tudott karriert csinálni. Már tudniillik olyan karriert, amilyet egy vidám, szép, bűnös párizsi nő akar. Megszökött Galleyval, a milliomos sikkasztóval. Visszahozták Párizsba őket. És azóta Merelli asszony - szerencsés nő. Színházaktól kap ajánlatokat. Milliomos uraktól. Férjhez mehet, ha akar. Mindent elérhet. Egy leánynevelő-intézet pláne direktrisznek hívja. Hát még ez volna a legszebb. Ha Merelli asszony ezt az ajánlatot fogadná el. Gyönyörű előadásokat tudna tartani a kisleányoknak. Hogy milyen morális az élet, s milyen sokra viheti egy vállalkozó nő.

III.

Károly - Károly marad

Úgy volt, hogy Károly herceg Hakon lesz, ha norvég király lesz. Az már bizonyos, hogy norvég lesz. A legelső norvég ember lesz ő. Új királyi zászlója lesz s új címere. Mindent otthagy Dániában s új ember lesz belőle. Egy más ember. A norvégek pláne azt akarták, hogy a neve is más legyen. A norvég nemzeti királyok neve: Hakon. Károly herceg sokat töprengett, s végre is úgy határozott, hogy a férfiasságának tartozik valamivel. Ha már mindent eldob a múltból, legalább a nevét megtartja. Végre egy királynak is lehet ennyi büszkesége, habár a storthing talán ezt is sokalja.

Budapesti Napló 1905. november 17.

Pont

32. JEGYZETEK A NAPRÓL

I.

A Gyuri fiú

A Gyuri fiú hatodik gimnazista Kolozsvárott. Nagy ennek a fiúnak a szerencséje. Mert nincs neki törvényes édesapja. Ami meggyalázás lenni nem akar. Boldogult Milán király fiának tartatik ő. Azért mondjuk, hogy szerencsés a fiú a maga törvénytelenségében, mert a törvényes Sándor nagyon rosszul járt volt, szegény Milánnak a törvényes fia tudniillik. De még mennyivel szerencsésebb volna a Gyuri fiú, ha nem kellene viselnie az Obrenovics nevet. Mert már azt viseli. Miért kelljen ennek a derék Gyuri fiúnak egész életében remegnie? Hiszen ő nem törvényes királyfi. Ő élhetné a boldog címertelenek egyszerű életét. És a História sem követeli, hogy a Gyuri fiú állandóan aggassza Szerbiát. Vagy csakugyan átok terhel minden Obrenovicsot? Úgy sajnáljuk mi a kolozsvári Gyuri fiút, ki különben szépen tanul magyarul. Vidám diák, majd vidám jogász lehetne. Ügyvéd és esetleg magyar népképviselő. És ő belőle - Obrenovicsot csinálnak.

II.

Versek az Urániában

Az Urániában verseket szavalnak. Öreg verseket és tapsol a közönség. De szavalnának ifjú verseket, akkor is tapsolna. Mert a színpadról mindent bevesz a magyar. És Beregi Oszkárt szép fiúnak mondják. Hanem mindehhez a versnek semmi köze. Ezek az idők nem verses idők. A vers maga sohse kellett a magyar publikumnak s voltaképpen egy modern társadalom publikumának sem. Már régebben sem. A precieuse-ök korában is csak azokat a poétákat szerették, kik egyszersmint alcôviste-jei voltak a dámáknak. Ma pedig a színpadról beszélőket csak. És minálunk? Tinódiak kellettek, mert egy kis szenzációt vittek fura voltukkal az udvarházakba. Lisznyayval pedig együtt lehetett korhelykedni. Provence-tól északra igazán magáért a versért sohse szerették a verset. Hogy szeretnék mostanában, az egyre pozitívabbakká váló emberi vágyak korában. Affektálás vagy egy pár finom művészlélek vigasztalódása: ez a mai vers-kultusz. Persze erről bajos őszintén beszélni. És én is csak a francia Harduin után merem leírni. Kiket érdekelnek a versek? A poétákon kívül az ördögöt sem. Ami nekem is elég szomorú. De hát igaz.

III.

Lady Mary Hamilton

Mary Hamilton szép leány, hercegkisasszony s a leggazdagabb angol eladóleány. Van egy egész szigete. Óriási birtokai vannak. És rengeteg pénze van. És nagyon szeretik őt Londonban. Népszerű nagyon Mary Hamilton. Most, hogy nagykorú lett, róla beszél egész Angolország. Szeretné gazdag és szegény, ha méltó férjet kapna Mary Hamilton. Londonban ez idő szerint húszezer nő bolyong munka, lakás és kenyér nélkül. Úgy mondják, hogy még vagy húszezer otthon éhezik. És a londoniak nagyon méltatlankodnak e nők tapintatlanságán. Hogy mernek ezek éppen most éhezni. Mikor olyan nagy az öröm Londonban, mert olyan szép, ünnepelt és gazdag Lady Mary Hamilton.

Budapesti Napló 1905. november 19.

Pont

33. SOLNESS ÉPÍTŐMESTER

Szeretjük a modern magyar fiataloknak Thália-társaságát. Lehet, hogy egyelőre csak kíváncsiakat hódítanak és képzelődőket. De nagy dolog már az is, hogy hódítanak. Híveket vagy ál-híveket (mindegy) a modern érzések irodalmi szószólóinak s a modern színjátszásnak. Mi bizonyisten megindult szívvel halgattuk ma délután a Folies Caprice-ban (igen: a Folies Caprice-ban!) - Ibsent. Oh nagy dolog ez: Bygmester Solness Budapesten, a Folies Caprice-ban, szép és megértést mutató közönség előtt. Nem mondjuk, hogy nagyszerű színpadi magyarázatot kaptunk. De éreztük a színpadon állandóan az Ibsen nyomában járó intellektusnak és érzésnek jeleit. E fölséges szimbólum, e nagyszerűen bús parabola s ködösen ragyogó váteszi alkotás, sok hiányú előadásában is elragadott minket. Mert ezerszer mondjuk ezer ádáz kritikus ellen: színpadot követel Ibsen. És más színészeket, mint az olcsó komédiás-színészek. A Thália truppja Ibsennel szemben még csak a szent - szándéknál tart. De talán nemsokára Ibsennel is megbirkózik. Van egy színésznője a truppnak: Forgács Rózsi. A becsületes, igazi színésznek olyan új, becsületes, igaz hangjait hallatta ma néha Hilda szerepében, milyeneket még nem hallottunk magyar színésznőtől. Fiatal és forratlan leány, de nagyszerű ígéretek adója. A többiek, no a többiek messze járnak még Bygmester Solness magasságától, Dobi Ferenc ambícióját dicsérjük s Verő Margit, Doktor János és Vámos ügyességét. Déry Gizella kőszínházian gyönge, és Sándor József majdnem agyonverte a délutánt. Egyébként hála és dicséret a Thália-társaság nyugtalan és előkelő lelkének, oktatójának: dr. Hevesi Sándornak. Nagy erjedés van a magyar társadalomban. Irodalomban és színészetben is. Ő neki szerep jutott a magyar színpad fölfrissítésében. Köszönjük neki a mai délutánt. És szerencsét kívánunk neki a - következőkhöz.

Budapesti Napló 1905. november 20.

34. JEGYZETEK A NAPRÓL

I.

Deroulède

Leng a Deroulède zászlója. Azaz, hogy lapot csinál Deroulède. Lapjának a címe: Le Drapeau. Minden megváltozott Franciaországban és Párizsban. Ott már meghalt a nacionalizmus. Könnyes éjszakákat tölthet Deroulède. Talán szeretne is már visszatérni a száműzetésbe. Milyen nagy legénynek érezte ő magát San-Sebastian-ban. Hitte, hogy mihelyst hazatér, lángba borul Franciaország. És a lángoló országnak ő lesz a diktátora. Az ország pedig nem akar lángolni. Mit csináljon az ember ilyenkor? Lapot csinál, és a lap esetleg meg is bukik. Mert fránya jószág az újság... Egyébként pedig az újság a megölője minden Deroulede-nek. A szürke ólombetűk a zengő baritonból mit sem adnak vissza. A Deroulède-ok csak beszélni tudnak. Nekik tömeg kell, kiket szerelmetes hangjukkal vadítsanak. Hogy gyűlölheti minden Deroulède - az újságot. És a bűnhődésük az, hogy mégis csak az újságra kell ráfanyalodniok...

II.

Ranavalo

Ranavalo királynő elhagyta Párizst. Egy kicsit Nizzában mulat. Azután megy vissza Algériába, hol ő rab. Mert az ő hazája Madagaszkár. Meztelen, fekete népen ott uralkodott. Mígnem jöttek a franciák s elvették a Ranavalo trónját. Azóta Algériában kell élnie. De néha elmehet Párizsba is. És írják, hogy nagyon szomorú a vad királynő. Siratja Párizst s retteg az unalmas napoktól, melyek reá Algériában várnak. Nem Madagaszkárt siratja; hanem Párizst. Nem azt, hogy nem királynő már, hanem hogy nem lehet parisienne. Milyen asszony az asszony, még ha Madagaszkár is a hazája. Még ha vad királynő volt is. Elfelejti a honi datolyát, a szent madagaszkári napfényt, a trónt, a fekete hercegek csókjait, szomorú sorsát, de emlékezik örökké arra a gyönyörű boára, mely Párizsban van, a kirakatban, a rue de la Paix-n...

III.

Vitboi

Ha igaza van annak a néger tudósnak, ki a fehér ember pusztulását hirdeti, valamikor olyan nagy név lesz az a Vitboi név, mint a Washingtoné. Vitboi a hererók és hottentották vezére volt. Öreg, félelmes hős, kit most elejtett egy német golyó. A hatalmas német császárnak sok keserű órát szerzett ez a Vitboi. Bocsássuk meg neki, hogy néger volt. Akiknek a szemében még erény az öldöklés tudománya, valóságos Napóleonnak kell tartaniok ezt a Vitboit. És ha csakugyan e színes emberek kerülnek valamikor a mi helyünkre, a néger nacionalizmusnak örökös táplálója, legendás alakja lesz ez a Vitboi.

Budapesti Napló 1905. november 22.

Pont

35. JEGYZETEK A NAPRÓL

I.

Galilei ujjai

Az ujjai még megmaradtak Galileinek. Most árulja ez ujjakat egy öreg olasz asszony. A hüvelyket és a mutatót. A föld is forog még. Sőt mégis forog. Ma már az Egyház sem bánja, hogy forog. De tavaly egy könyvet olvastam. Ez a könyv egy klerikális író írása. A klerikális író pedig azt bizonygatja, hogy Galileinek fogalma sem volt a föld forgásáról. Csak úgy beleesett, mint Pilátus a Credoba. Hát ez már nagyon mindegy. Végre is vannak istentelenek, kik azt állítják, hogy Pál apostol nélkül nem volna - krisztianizmus. Mégis a híres feszület forgácsait őrizte századokig a hívő jámborság. Az olasz kormány is meg fogja venni a Galilei ujjait. Még ha nem is a Galileiéi. Még ha Galilei mozdulatlannak hitte volna is a földet. Mert úgy érzi és tudja az emberiség, hogy Galilei ujjai mutattak irányt neki. Arra megy, amerre Galilei ujjai mutattak. És ereklyékre szüksége van a Galilei vallásának is...

II.

Germana és Margit

Germanát és Margitot megszöktették az édesanyjuk elől. Mert az ő anyjuk Montignoso grófnő. Münchenből sietve kellett utazniok a szász királyleányoknak, nehogy találkozhassanak az édesanyjukkal. Rendben van. És ami mai rendje van a világnak, abból a királyoknak van a legtöbb hasznuk. Ők lássák, ha az anya és gyermek nagy viszonyát is lejáratják. A világ nagyon tanulékony.

III.

A nagy Teréz

A nagy Teréz, Humbertné tudniillik, igazán nagy Teréz. A nagysághoz pedig nincs köze a morálnak. Stendhal is szerette a nagy bestiákat. Nietzschéig el se menjünk. Hazug millióival hosszú évekig áltatta a világot. Nagyobb úrnő volt, mint Matild hercegnő. Aztán bosszúsan és kínosan nevetett a világ. A nagy Teréz monstruózus hazugsága mikor kiderült. És most a börtönben újságírókat fogad a nagy Teréz. És állítja, hogy megvannak a milliók. Meri állítani ma is. Ha bolondnak mondják is. Ha kikacagják is. Ha a kutya sem hiszi el. Költő ez az asszony a javából. Életét teszi rá egy hazugságra, egy szép hazugságra, melyben maga - sem hisz.

Budapesti Napló 1905. november 23.

Pont

36. JEGYZETEK A NAPRÓL

I.

Mi a színpad?

Csodálatosan megéreztük e percben, hogy mi a színpad. Hogy mit és mennyit jelent a színpad. Míg Franciaországban a Deroulède-ok voltak az urak, a reváns harci indulója zúgott, zengett az utcákon. A színpadokon pedig nem volt szabad olyan darabokat játszani, melyek Sedan emlékeit zaklatták ki a francia szívekből. Elmúlt a bosszús nacionalizmus ideje. Franciaország sebei behegedtek, s Franciaország felejteni akar. Mindenek fölött pedig magáért s magának akar élni Franciaország. És mi történik? Óriási sikert arat egy párizsi színházban Haraucourt nacionalista darabja, az Oberlé. Olvassuk a siker krónikáit naponként. A darab René Bazin egy régi regényének a színpadosítása. Nacionalista, olcsó s föltétlenül hülye. Elzász és Lotaringia szomorú témájáról regél. Iszonyúan tetszik a publikumnak, de azért nem kergeti forradalomba Párizst. Szóval mi megéreztük e percben a színpad mivoltát. A színpad az olcsó ábrándok hona. Ott áldozunk azoknak az ideáknak, melyeket az élet kidobott magából s már csak a mi álmainkban élnek.

II.

Roosevelt távirata Hakonhoz

Hakon király Roosevelt elnöktől kapta az első táviratot. Hogy kicsoda az a Roosevelt? Semmi ember, mert egyetlen őse sincs. Amerika ezidei nagyura, aki pompásan mulathatott például a japán-orosz háborún is. Hogyne mulatott volna? Ő érezte, hogy itt nem Oroszország kapott ki, de a derék, öreg Európa s a híres, nevezetes klasszikus civilizáció, mely ellen oly gyönyörűen revoltált Amerika. Okos, hatalmas, szép életű ember ez a Roosevelt. Mi ezt nem értjük, mert mi Nikitát is különösen tiszteljük, mivel Nikita - fejedelem. Roosevelt nem fejedelem, de roppantul lenéz bennünket. De ravaszul cselekszi ezt. Például most Hakon királyt üdvözli patetikusan, hogy Hakon Olaf Gerold és Sigard székébe került. Persze, neki megvan a maga privát véleménye is a mi dolgunkról. Milyeneket nevethetett, mikor ezt a táviratot már föladatta.

Budapesti Napló 1905. november 25.

Pont

37. JEGYZETEK A NAPRÓL

I.

Bronz vagy kenyér?

Bálványainkat nagyon össze fogja taposni ez a humanista század. Úgy szélnek fújja majd a mi avas fölfogásainkat, mintha sohasem lettek volna. A klasszikus civilizáció helyébe egészen biztosan új civilizációt léptet az emberiség. Az emberiség kegyetlen és bölcs elhatározással kezdi elrugdalni magától a múltat és a múltnak mindenfajta kultuszát.

Mely társadalom járna persze elől a legnagyszerűbb forradalomban? A dicsőséges, a forradalmi Franciaország társadalma.

Íme egy bizonyság a sok közül: egyre nagyobb Franciaországban a statuafóbia. Nincs szükség elmúlt emberek szobraira, míg az életnek hiányai vannak. Kenyér kell és nem bronz. A francia növendékek most például Jules Verne szobrára gyűjtenek. A sajtóban pedig egyre többen szólalnak föl publicisták, gondolkozók, hogy addig, míg vannak élő emberek, kiknek elég kenyerük nincs, vétek halott emberek szobraira pazarolni a pénzt. Ha dicsők voltak a halottak, élnek a műveikben. Amit az emberiségnek adtak, azzal tartoztak. Ez a humanista hiszekegy, és a humanista írók figyelmeztetik a francia ifjúságot a Hilda-hajó áldozatainak elárvult családjaira. Asszonyok és gyermekek éheznek. És ezek a gyermekek sohasem tudhatják meg, hogy ki volt Jules Verne, ha éhenveszni hagyják őket. Pedig ő nekik is joguk van gyönyörködni a Jules Verne munkáiban. Tehát kenyér kell és nem bronz...

II.

A külföld véleménye

Van még a vérünkben valami az inszurrekciós magyarok véréből. Hiúságunkat ugyan bántja, hogy a külső nációk nem istenítenek bennünket. De hamar megvigasztalhatjuk magunkat néhány büszke vállrázással. Hát ez elég rosszul van, hogy így van. Arisztokrata példánk van rá, mivel arisztokrata náció vagyunk. Egy francia revűben pár hét óta a külföld gondolkozóitól vélemények érkeznek Németországról s a német race-ról. A Budapesti Napló referált már több ízben az érdekes ankétról. És mi történik? A német császár trónbeszédet mond, s fölpanaszolja, hogy előítéleteket terjesztenek mostanában Németország ellen, félreismerik a német szellemet s félreértik a német törekvéseket. A német császár fölszisszen egy heti újság ankétjére. A német tudósok, írók, politikusok pedig komoly tornába szállnak a külföldi közvélemény becsüléséért. A német náció remeg a külföld véleményétől. Mi, hősi náció, tehát legalább tartsunk tőle egy kicsit.

III.

Egy kis kártérítés

A Drucher és Morris-cég eljátszotta a tőzsdén a pénzét egy huszonegy éves, könnyelmű örökösnek. Clarkson Sámuel harmincezer font sterlinget és egy nagy sörgyárat örökölt Londonban. Bankárja, a Drucher és Morris-cég a tőzsdére vitte a fiút, s egy év alatt Clarkson Sámuel olyan szegény lett, mint a templom egere. Ügyvédje tanácsára bepörölte a bankárcéget. Tizenhétezer font kártérítésre ítélte az angol bíróság a céget, ami szinte négyszázezer korona. Angolországban még nagykorú ifjú ember pénze sem lehet élelmesek lakomája. Az angol bíróság minden fiának anyagi érdekét is meg tudja védeni. Pedig lehet, hogy a Drucher és Morris-cég a legbecsületesebben dolgozott. A törvény is mellette van. De a fránya angol bíró a józan észt és társadalmi lelkiismeretet legalább is becsüli annyira, mint a törvényt.

Budapesti Napló 1905. november 29.

Pont

38. JEGYZETEK A NAPRÓL

I.

Camőens szobra Párizsban

Új szignuma lesz Párizsban a latin népek testvériségének. Állni fog ott Camőens szobra... Észre kell már vennie a világnak ezt a páratlan jelenséget: a fáradt és fázékony latin fajták mint bújnak össze. És természetes, hogy az irodalom a szent kerítője ennek a nagyszerű liaisonnak. Provence különálló irodalma is mit jósol? Mistral bevallotta nemrégiben, mikor a Nobel-díjat megkapta. Hogy közelg az idő, mikor a latinságnak össze kell fogni. Mert a latinságnak élni kell az emberiség érdekében. És ha másként nem élhetnek a latin népek, eggyé válnak majdan. Ott ragyog közöttük napsugaras Provence. Daltermő földjén zeng a dal, s ha majd egyszer sem Cervantes, sem Dante sem Victor Hugo, sem Camőens nemzete nem bírja a sorsot egyedül: Provence-ban várja az egyesült latinságot egy hatalmas, összeolvasztott kultúra. Új nyelv s új kultúra, de rokon mindegyik a latinnal.

II.

Alfonz és Eugénia

Mégis Eugénia lesz az Alfonzé, s Eugénia mégis az Alfonzé lesz. Csak a népmesékben házasodtak ilyen nehezen eddig a királyfiak. A loyalis spanyol újságok persze azt írják, hogy mikor Angliában járt volt a király, akkor szeretett bele a battenbergi kisasszonyba. Egészen mindegy aztán, hogy e fránya világ emlékezik. Szegény Alfonz király rémes kosarat kapott volt akkor angol földön. A kiszemelt connaughti hercegnő áperte megmondta, hogy ő ilyen csúnya férfiúhoz nem megy hozzá. Ez bizony az újságokba is belekerült. Ezt kellett s illett helyrehozni. Szétnéztek az angol udvarban a spanyol és angol diplomaták. Észrevették Eugénia hercegnőt. Hogy diszkrétek legyünk: Eugénia hercegnőnek kevés joga van a szépséget keresni kérőinél. Kérői pedig hiába keresnék a szépséget nála. De gazdag leány a hercegnő s Spanyolországra fölfér néhány millió pezeta. Szóval: Alfonz és Eugénia jegyesek.

III.

Tehát Kuropatkin is

Tehát Kuropatkin is megtollasodott a háborúban. Miként Stösszel s miként annyi orosz hős. Csoda, hogy van még valami abban a szerencsétlen birodalomban. Hiszen Port Arthur ostroma idején például az történt hogy mikor a moszkvai újságírók egy este siettek távirataikat feladni Szentpétervárról, a telegráf-hivatalban tudatták velük, hogy nem lehet táviratozni. Sok-sok kilométeren át a telegráf-drótokat ellopták. Mert Oroszországban mindent ellopnak, ami ellopható. Hogyne loptak volna nagyok és kicsinyek a harctéren. Az ember kezdi érteni, miért kunktátoroskodott annyit Kuropatkin. Nehezen mozdult onnan, ahol még volt mit zsebelni. Csak ha már nagyon siettették a japánok. Az orosz-japán háború történetét a cárnak kriminalistákkal kellene megíratnia.

Budapesti Napló 1905. december. 2.

Pont

39. A NAGY ÉRZÉS

- Bemutató előadás a Nemzeti Színházban -

1. Marcel Prévost-nak igaza van, ha üdvözli az új ifjúságot. A régibb ifjúság betegesen intellektuális volt. Pár decennium előtt hangulat-ifjak domináltak Franciaországban. Belső és benső életet élők. Sokat tanulók, meditálók, vers-kedvelők, mániákusok. Ma más világ van már. A francia ifjak labdát rúgnak és olyan egészséges lelkűek, mintha mind kocsisok volnának. És Marcel Prevost joggal örülhet e nagy változásnak. De volt-e már ifjú, magyar generáció, mely túlságosan értelmi vagy érzelmi életet élt? Nem animálisan, de emberien érzelmit és komplexet? A meditáló emberek olyan sok bajt okoztak volna már Magyarországon? Túlságosan szeretik itt a versírókat és filozófusokat? Bizonyisten, nem értjük Ferenczy Ferencet. A magyar társadalmat sem a gondolat, sem a túlságosan intenzív érzés nem fojtogatja. Miért kellett neki úgynevezett iránydarabot írni az eseményes és gondolatos lelki élet ellen?

2. Dános László utálja az egészséges és felületes világot. Az érzések mániákusa ő. Egy szittya Nietzsche-ember. Főképpen a szerelemben. A vagy-vagy embere. A szerelem vagy legyen vagy ne legyen. Éltessen vagy öljön. De nagy és egész legyen. Ez a viharember viszi a darabot. Tarka és zajos utakon. Ő nagy érzést kíván és csak nagy érzést. Mániája nagyon veszedelmes. Dános miatt pusztulnak, hullnak a lelkek. A nagy érzés nevében mindenkit örvénybe taszít Dános. A kínálkozó boldogságot legszívesebben. Majdnem mindenki meghal a színpadon. De a súgó, aki életben marad, ha nem rettegne úgy az ügyelőtől, megmagyarázhatná a közönségnek a morált:

- Lelki szélcsöndben kell élni. Nem szabad sokat várni. Sem magunktól, sem másoktól. A premiereknek is csak így van sikerük.

3. Az iránydarabokhoz már hozzászokott a szegény publikum. Máshol, Nyugaton egy iránydarabban sok minden feledteti a tendenciát. Előkelő tónus, vonatkozások, esprit, pompás dialógok, artisztikus csalétkek. Ferenczy Ferenc ügyes ember. Magyar eszközökkel dolgozik. Egy kis filoszemitizmus, egy kis terézvárosi filozófia, dzsentri-cécó, haldoklás cselló mellett, szellemidéző-szeánsz, a Vígszínház német darabjainak már bevált fogásai s Brieux-szokások. Egészen jól számított. Kissé zavaros az, amit s ahogy beszél hozzánk a színpadról. De ügyes ember, s az epizódok átsegítik a folyón, melyet megárasztani tudott, de meghidalni nem.

4. Kiket dicsérjünk a színészek közül? Ál-érzésű s ál-igazságú darabban a dicséret - szinte gyalázás. Persze érzelmes, szép, zengő és tetsző volt P. Márkus Emma. Megint belegázolt egy csomó női szívbe az előkelő és szép öreg Császár. Ám sokan észrevették, hogy Odry, Dezső, Pethes s a többi újak is játszanak. A színpad régen nem volt olyan népes, mint ma. Ferenczy Ferencnek sok emberre van szüksége. Érdekes és szép közönség. A legjobban megcsinált első felvonás után kevés volt a taps és kihívás. Annál több a negyedik után. Itt fene megható dolgok történnek. Általában pedig miért ne jegyeznők le a legteljesebb valóságot: ez kell a Nemzeti Színháznak.

Budapesti Napló 1905. december 3.

Dyb

40. JEGYZETEK A NAPRÓL

I.

Monaco és Musset

Monacónak, a népszerű kis országnak, kínos afférja támadt egy halott poétával, bizonyos Musset Alfréd nevűvel. Szegény Musset, ő már sohasem fog kifogyni a kínosabbnál kínosabb afférokból. Úgy történt a dolog, hogy az Elysée-palotában nagy ünnepséget tartottak a portugál király tiszteletére. Ott volt az ünnepségen Albert, monacoi herceg is, költők és tudósok e nemes barátja. S íme pódiumra lép egy bájos művésznő, s szavalni kezd. Ama híres verset szavalja, mely szól egy oszlopos, aranyos bűnbarlangról, hol forog a golyó s a nagy Esetleg, a nagy Véletlen, az Unalom századának e fekete fáklyája hamvasztja el a lelkeket...

A költők és tudósok nemes barátja, Albert herceg, majd lefordult a székről. Végre ő Monte-Carlónak fejedelmi ura és fizetettje. De hát erre ne Musset Alfréddal s ne fejedelmi ünnepséggel figyelmeztessék őt. Kínos zavarban volt Loubet elnök, a portugál szuverén s az egész, díszes vendégsereg. Csak az ünnepség rendezője, a köztársasági szertartásmester ujjonghatott, aki alighanem elvérzett már néhányszor a ruletten, s bosszúból csinálta ezt az igazi gall tréfát.

Diplomáciai bonyodalom aligha lesz az ügyből. Sőt a szertartásmestert sem lehet megbüntetni. Végre is itt egy klasszikus és régen halott költő követte el az inzultust. A klasszikus és régen halott költők pedig még Monte-Carlóba is beleköthetnek.

II.

Az Erzsébet-legenda

Az Erzsébet-legenda újra kísért. Az a híres látogatás, melyet férje, Szergiusz nagyherceg gyilkosánál, Koljajevnél tett Erzsébet nagyhercegasszony. Akkor ezerféle érdekeset meséltek e vizitről a lapok. Most pedig magának Koljajevnek elbeszélését publikálja, Koljajev védője. Fekete gyászban csakugyan ott járt a börtönben Erzsébet. Fejét csakugyan ráhajtotta az ura gyilkosának a térdére. Csakugyan úgy beszéltek a hitről, mintha Bourget-féle problémaemberek voltak volna. Erzsébet csakugyan szentképet ajándékozott Koljajevnek s harag nélkül, de könnyek között búcsúzott. A legenda tehát nem legenda, ha akárhogy is betarkázták az újságok. De miért járt az ura gyilkosánál Erzsébet? Vajon az új frissonokat csak a nagyhercegeknek szabad keresniök, akik közül valóban sokan keresik az új lelki szenzációkat?

Még a szent legendák asszonyairól is azt mondják az istentelen, modern tudósok, hogy hisztériás, beteg némberek voltak. Erzsébet talán csak iszonyúan új szenzációt óhajtott. És nem is mindennapi szenzáció, ha a meggyilkolt férfi asszonya egy pillanatig a gyilkos térdére hajtja a fejét...

Budapesti Napló 1905. december 8.

Pont

41. JEGYZETEK A NAPRÓL

I.

Ogyessza és Cannes

Ogyesszában nem élnek nagyon vígan az emberek. Annál vidámabban élnek bezzeg Cannes-ban. Aki ismeri a Rivierát, tudja, hogy Cannes valóságos fiók Oroszország. Mulatós nagyhercegek innen automobiloznak Monte-Carlóba. Most egy éve engem is majdnem elütött egy nagyhercegi töfftöff. A Meridien-villa körül ácsorogtam, hova sebesült orosz katonatiszteket hoztak Mandzsúriából. A sebesült tisztek is meggyógyulhattak azóta. A nagyhercegek pedig többen vannak Cannes-ban, mint valaha. Az orosz arisztokrácia is nagyobb exódust csinált az idén, mint rendesen. Él és mulat a legelőkelőbb Oroszország. Cannes-ban, szép Riviérán. Csak a cár nem lehet ott s bizonyos, fájlalja is ezt. Sőt Ogyesszából is szívesebben ment volna sok ezer ember Cannes-ba, mint a mészárszékre. De van egy ideánk. Hátha Franciaország is belemenne. Cannes-t adják át a franciák a Romanovoknak. Költözzön ide a cár, a nagyhercegek, milliomos arisztokraták, főpópák, elnyomó Krőzusok, nagy katonák. Mit akarnak ők avval a kellemetlen és nem mulatságos Oroszországgal. Bizony ha odaköltöznének, nemsokára Ogyessza is volna legalább is olyan vidám hely, mint Cannes.

II.

Vilmos és a reformátor

A berlini császári palotába egy szerencsétlen, bolond paraszt rontott be, ki őrülten kiabálva mondta el, hogy ki és mi?

- Eresszetek be a császárhoz. Én a világ reformátora vagyok. Én azt akarom, hogy az emberiség tisztelje a tekintélyeket. Azt akarom, hogy a császár szava isten szava legyen, s ha a katonáit háborúba küldi, ne hozzanak neki rabot. A császár félelme legyen a világ alapja. Mert a császár minden. Ő művész, ő katona, ő muzsikus, ő politikus. Ő minden, minden. Én is éppen ilyen vagyok. Engedjetek hozzá, a császárhoz.

Mint Berlinből jelentik, Vilmos császár igaz részvéttel nézte végig, míg a rendőröknek sikerült a szegény, dühöngő parasztot megfékezniök.

III.

A Tesch-dinasztia

Az ősiség különös valami. Intézménynek és érzésnek is. Példa rá a Tesch-dinasztia. A dinasztia feje ez idő szerint a francia köztársasági elnök konyhájának a főszakácsa. De a Tesch-család nem jöttment család, mint a Loubet-é. Nem ártott neki a nagy forradalom, az első császárság, a restauráció, semmi, semmi. Nem ártott neki Sedan, a Dreyfus-ügy. XIV. Lajos óta mindig a Tesch-családból került ki az államfők szakácsa. Már most tessék elképzelni, hogy nézhet egy ilyen főszakács Loubet-ra, ki ma-holnap nem lesz köztársasági elnök. Végtelen lenézéssel. Ha pedig önök ezt nem hiszik, nem ismerik önök a születési arisztokráciát.

1905. december 10.

Pont

42. KABOS EDE

A fiatalabb Dumas-ról mondották s mondják, hogy az intellektusnak grand-seigneurje volt. Zseniális, pazar, gőgös és bölcs, kinek öröme telt abban, ha az emberi és társadalmi korlátoltság őt sikerülten félreértette.

Majdnem szóról-szóra ilyen lelkű embere a magyar irodalomnak: Kabos Ede. Csakhogy ő magyar írónak született, kinek ilyenné kellett változnia. Nyilván a nagy és rikító írói sikerek voltak az ő első álmai. És imádta ez álmokat és imádta a drágalátos közönséget, mely koszorúit csak az igaziaknak adja. Aztán... aztán... jöttek a nagy tanulságok. Még ma is az anekdóta-írók, a helyesírás olcsó alkalmazói mögött kell bujkálniok a maguk álmait álmodóknak, az igaziaknak, a költőknek. Kabos Edének nemcsak Kabos Edét írták a rovására, de még az érdeklődéseit is megbélyegezték. Már mindenütt, hol modern lelkek éltek és lihegtek. Ibsenre esküdtek, magyar földön még bűn volt Ibsen magasságaira hágni. Még fiatal magyar írók is emlékezhetnek, mikor Kabos Ede neve röviden: a norvég vala. Ez nagyon mulatságos volt annak idején s hahotáztak hozzá a... (majdnem kiírtuk a nevüket).

De fanatikus poéta volt Kabos Ede, nagy áldására a magyar irodalmi élet szent revolúciójának, mely egyre tart még. Gőgjénél csak az ő nagy írói talentuma dagadott meg jobban. Nézte idétlen imbolygását olcsó irodalmi életünknek, s csak egyre biztosabbnak, szebbnek látta a maga útját. Írásai most már csak a Nyugathoz eljegyzett, legkülönb ízlésekhez célozódtak. Regényei, novellái, színdarabjai a hajthatatlan művészt, a fanatikus poétát egyre ragyogóbb vértbe öltöztették. Érezte ő jól, hogy nagy bűnös a közízlés szemében, s Kabos Edén, az emberen is egyre szembeötlőbb lett ez a nagy elkülönödés. Külön maradt, egyedül, idegenül. Még írótársai is csak ma kezdik sejteni, hogy a hideg, gőgös Kabos Ede forró ember, nagy álmú poéta. Most... most végre, mikor az irodalmi revolúció egyre több lelket borít lángba... És ma is ott van ő minden modernek és fiatalok élén. Ő nem változott. Nem hirdette, mint Stendhal, hogy ekkor és ekkor fogja őt majd megérteni a publikum. De beteljesedett vele ez. Beértük már némely dolgokban a száguldó Európát s a magyar közönség elérkezett a Kabos Edékhez.

A Pallas kiadásában, díszben, nagyszerűen, most jelennek meg Kabos Ede összegyűjtött munkái. Egyidőben pedig egy új regénye is jelent meg Kabos Edének: Az eleven kulcs. Az összes írások között majd ott lesz ez is. Írni nem írunk róla külön. Gyönyörű, új csúcsa egy fényes, írói emelkedésnek. Ez is, ez a regény és Kabos Ede összegyűjtött munkái is vigasztalás nekünk e kétségbeesett időkben. Csirás, hatalmas géniusz a magyar géniusz, mely olyan küldöttjét, mint Kabos Ede, a legmostohább, legfagyasztóbb vidékeken át is rózsakertbe tudja elkormányozni. Rózsakert a Kabos Ede összegyűjtött írásai, s a ma már kicserélt, modern, új magyar olvasó publikumnak gratulálunk a rózsaszürethöz.

Jövendő, 1905. dec. 10.

Ódi

43. JEGYZETEK A NAPRÓL

I.

Egy pofon története

Miklós cár: Sajtószabadságot adok Oroszország népének.

Vlagyimir nagyherceg: Ha téged ez mulattat, tessék.

Miklós cár: Alkotmányt adok Oroszország népének.

Vlagyimir nagyherceg: Bon.

Miklós cár: Általános választói jog is lesz Oroszországban. Imádni fognak engem a milliók.

Vlagyimir nagyherceg: Bánom is én.

Miklós cár: Földet osztatok ki a parasztok között. Már ki is adtam a parancsot. Van a Romanov-családnak elég.

Vlagyimir nagyherceg: Földet? A mi földünket? (Pofonüti a cárt, mint az minden lapban olvasható.)

II.

Sir Alfred Harmsworth

Új peerjei között Angliának ott van sir Alfred Harmsworth is. Újságíró s már egy év óta az Egyesült Királyságok bárója. Nem nagy esemény ez Angliában, hol a sajtó igazán a legnagyobb hatalom. És éppen nem az első ilyen eset. Sőt mind sűrűbben kezdi válogatni peerjeit az újságírók közül Anglia. A konzervatív angol alkotmány híres, mesés érzékenységét tanúsítja ez is. Mindig s mindenünnen a legalkalmasabbakat vette be hadseregébe s vezérkarába is. Az újságíró hivatása nem volt kevesebb száz évvel ezelőtt sem. De a sajtó hatalma nem volt a mai. Mikor a sajtó hatalom lett, már lord-jelölt és báró-jelölt minden újságíró. Iszonyú messzeségben van ez az angol szisztéma a demokráciától. De kegyetlenül okos és kalmár szisztéma. És jobban számol az emberi gyarlóságokkal, mint amaz antipoláris szisztéma, mely - francia demokráciának neveztetik.

III.

A diadalmas seregek

Tokióban hosszú hetek után ismét tombol az öröm. Most érkeznek a diadalmas seregek. Várja s fogadja őket virággal a nép. Kuroki s Oyama seregei már megérkeztek. Várják Oku hadseregét, s ugyancsak várják Nogit és portarthuri hőseit. Ki érti meg e tomboló örömöt a békekötés idején támadt, vad, lázadó harag és düh után? Aki már lelkével megérezte s megismerte a csodálatos japán lelket. Ebben a tomboló, tüntető virágos örömben megható gyöngédség lakozik. A visszatérő hősökkel nem a háborút akarják feledtetni a japánok, hanem - a békét.

Budapesti Napló 1905. december 13.

Pont

44. JEGYZETEK A NAPRÓL

I.

A mob

Mostanában Budapestnek is volt szerencséje a mobhoz. Vacognak is a fogak a félelemtől. Párizsban már nagyszerű múltja van a mobnak. Londonban a köd is dédelgeti őket. A mob - van. Kik ők? Nem proletárok és nem munkások. A proletároknak van egy nagy istenük: a düh. A munkások pláne gazdagok istenekben. Övék a munka és a jövő hite. Csak róluk feledkezett meg egészen a sors. A mob leányairól és fiairól. Jehan Rictus egy versében a demokrácia bélpoklosainak nevezi őket. Fél tőlük a demokrata világ, s elkülöníti őket. Ők pedig néha kitódulnak börtönből, csatornából, undok vacokból s ilyenkor jaj nekünk. A bűn, a szenny, a betegség nászágyán fogantatnak ők. És még panaszkodni sem tudnak. Sakáljai lennének minden társadalomnak. Csak külsejükben emberek. És mi tettük őket ilyenekké. Mi: az egész társadalom. És nő a számuk. És nemsokára nem lesz elég börtönünk vagy kórházunk. A mob szapora. Lehet hogy csak szeszélyes vízió, de olykor a jövő világdöngetők őseit látom bennük. A majd eljövendő anarchia segédcsapatait. Mert a világ akkor sem áll meg, ha a jelen nagy osztályharc beveszi a mai társadalom erődeit. Künnrekedtek lesznek majd akkor is. De ezek veszedelmesebbek lesznek a maiaknál. Ezek az egész társadalmi rendszert öklözik le majd. A mob a maga antiszociális dühében a majd megszüntető tudatos társadalomellenesség csíráit rejtegeti. E mob voltaképpen a szocialistáknak a legnagyobb ellensége, habár a szocialistákra szeretné őket kenni a megriadt polgári társadalom. Annyi bizonyos, hogy az egész társadalomnak nagy érdeke megszelídíteni a mobot, ha lehet.

II.

A gólya

Ez az a gólya, melynek kedvéért az anyakönyveket vezetik. Itt specialiter: magyar gólya. Néhányszor megírtuk már, de sohasem írhatjuk meg elégszer: a magyar gólya sztrájkol. Ebben az évben negyvenezer vagy talán még több kis magyarral született kevesebb, mint más évben. Megdöbbentő s páratlan jelenség. És nem csodálatos, hogy éppen a hazafias föllendülés idejében sztrájkol a gólya? A nagy hazafiak százszámra születnek egy esztendő óta. A kis hazafiak egyáltalában nem akarnak megszületni. Mert szomorúság és szegénység lakozik ez országban. Nincs kenyér, és óvatosan bánnak az emberek a csókkal. Hogy ez nincsen jól? Óh ez nagyon rosszul van így. A kivándorlás szomorúsága ellen még csak találtunk egy-két hazug vígasztalást. Az elégedetlen ezerek panaszai ellen is. De mit tegyünk az elmaradó kis magyarokkal? Hazaárulózzuk le őket?

III.

A diákok

A diákok valahogyan egyformák mindenütt. Hogyne, mikor egyforma fiatalok. Csak sajátságos egek alatt vénül a diák. Az orosz ég például ilyen. Itt a grófi diákot elborítja a szomorúság, ha a nép lelki sötétségére gondol. Lehetne belőle követségi tanácsos Párizsban, s elmegy néptanítónak valami istenverte faluba. És ez nem egyetlen eset. Az orosz diák vén. A mai Oroszországnál vénebb talán - ötszáz esztendővel is. Ám a kínai diákok vidorak, mint a párizsiak vagy budapestiek. Vagy kétezren most odahagyják Tokiót, mert Tokió nekik nagyon szigorú hely. Mennek Tiencsinbe, s nem kellenek nekik a komoly japán angol és amerikai professzorok. A kínai diákokat bántja - a copf. Úgy érzik, hogy ők fiatalok, kiknek vidám élet dukál. A komoly életre ráérnek ők még. Akik külföldi egyetemeken japán diákokkal találkoztak, megmondhatják; hogy ezek vénebbek, komolyabbak és munkásabbak az orosz diákoknál is. A kultúra megbecsülésében tehát a japán diákok közelebbi rokonok az oroszokkal, mint a kínaiakkal. Egyszer egy ötletet olvastam. A sárga veszedelemről írt egy szellemes francia. Azt írta, hogy ha csakugyan a sárga fajoké a jövő, sok bajuk lesz - egymással. Japán Ázsia Angolországa s Kína talán Franciaországa lesz. Az ifjúság lelkében már benne van a leendő századok nagy antagonizmusa.

Budapesti Napló 1905. december 16.

Pont

45. JEGYZETEK A NAPRÓL

I.

Gibraltár és egy társaság

Alfonz király az angol királyi családba házasodik bele. Tudvalevően Battenberg Eugénia hercegnő a menyasszonya. A derék hidalgók gyönyörűt álmodtak evvel kapcsolatban. Azt álmodták, hogy Angolország nászajándékul többek között Gibraltárt is adja majd Eugéniával. Spanyolországban még tudnak szépeket álmodni az emberek. Azonban váratlanul hamar jött a kiábrándulás. Alfonz király azt üzente Londonba, hogy szeretné háztűznézőben fogadni Eugéniát. Meg is jelölte a helyet, hogy hol: Gibraltár mellett. Mire is jött az üzenet Londonból, hogy szó sincs róla. Gibraltárhoz közel még a díszcsapatait sem engedik a spanyol hadseregnek. Miért ne találkozhatnának Alfonz és Eugénia például a Riviérán? Úgy a sorok között az is olvasható volt az üzenetben, hogy kár a politikát belekavarni a nászügyekbe. Angliában az üzlet az első. Első az üzlet, azután jön a szerelem, vagy jelen esetben: házasság. Eugéniákat szívesen szállít alkalomadtán mindig a spanyol királyi családnak Anglia. De üzleti szívességeket puffra nem csinál. Pláne Gibraltárt egész szép Hispániáért nem adja oda Anglia.

II.

Vilmos - a soffőr

Hát most már soffőr is a császár. Hatalmas automobilt készíttetett magának. Százhúsz kilométerre készül vele óránként és van hozzá egy projektora, mely kétszáz méterre jól világít. Akad talán a Simplicissimusnak egy elmés rajzolója. Nagyszerű téma volna az. Lerajzolni az emberi haladás országútját. Fölfelé törtet minden nemes emberi erő. Tudás, mechanika, morál, művészet. És jön velük szembe lefelé száguldó automobiljával a császár. A lámpája - hátrafelé szórja fényét. És látja az ember, hogy mi mindent gázol agyon az emberi haladás útján egy ilyen felséges, cézáromániás - soffőr.

III.

Réjane asszony gyermekei

Már majdnem nagy leány és már majdnem fölnőtt legény. És olvassák az újságokban, hogy az édesapjuk hány házasságtörést tud a mamára bizonyítani. De azt is megtudják, hogy a papa sem volt jobb a Deákné vásznánál. Ez nem fog ártani a mamának sem, a papának sem. A házasság intézményének sem. Végre Párizsban már nem is megbocsátók az emberek, hanem egyszerűen imádják az ilyen dolgokat. De a leány és a fiú, szegények... Nem szeretnék édesanyámnak egy nagyon híres művésznőt. És nem kívánnék senkinek sem. Végre is és Strindberg szerint is az apa nem biztos. De az már mégis kellemetlen, ha egy válópör tíz-tizenöt valószínű apát dob az ember elé, hogy tessék belőlük válogatni!

Budapesti Napló 1905. december 17.

Pont