Ha a Mecsekre gondolunk, a nevezetességek közül csakhamar az Abaligeti-barlang jut eszünkbe. Valóban, ez a szép forrásbarlang és környéke jó példája a sajátos mecseki karsztnak. Hiába keresünk itt széles, mélytöbrös fennsíkot vagy tágas, teremszerű barlangbejáratot. Ilyen "bükki" táj nincs a Mecsekben. A változatos alapkőzeten kialakult mészkőterületeket nagyrészt nemkarsztos kőzet borítja, s ahol szabadon érintkezik is a felszínnel, ott sem nagy a kiterjedése. A nagy karsztos fennsíkok formakincse helyett szűk szurdokvölgyeket, mély, tölcsér alakú víznyelősorokat és néhány igazi karsztforrást találunk. A kb. száz mecseki barlang jelentős része ezekből a tölcsérszerű mélyedésekből indul szűk, kacskaringós aknákkal, hogy azután 20-30 m-es mélységben eltömődve végződjön. Ilyen jellegű víznyelők táplálják az Abaligeti-barlangot csakúgy, mint a vízellátásba befogott orfűi Vízfő-forrás barlangját, a Mánfai-kőlyukat vagy akár a Tettye-forrást is. A változatos földtani felépítés hatására nemcsak a víznyelő és forrásbarlangok alakultak ki a Mecsekben. A Babás Szerköveknél a permi vörös homokkő repedései és rétegei málltak úgy ki, hogy közben üregek keletkezzenek. Fiatal miocén mészkőrétegei között húzódik a szivárgó vizek eredményeként létrejött Füstös-lik.

A Mecsektől délre a Villányi-hegység vonulata és a határ menti Beremendi-rög meleg és hideg karsztvizes oldásra keletkezett barlangjai az őslénykutatók klasszikus lelőhelyeit rejtik.

A Mecsek barlangjai - csakúgy, mint más hegységeink üregei a korábbi év tizedekben - még intenzív kutatásra és sok felfedeznivalóra várnak.