A Gerecsét a kutatók sokáig úgy tartották számon, mint ahol sok kis méretű, szinte jelentéktelen üreg mellett csak néhány hosszabb fordul elő, mint a Pisznice- vagy a Lengyel-barlang. Még ma is csak nagyon kevesen feltételezik, hogy sikerülhet itt komolyabb mélységű és kiterjedésű barlangot feltárni. A Gerecsével szemben mutatott csendes közömbösséget azonban időnként meg-megzavarja a területen dolgozó néhány kutatócsoport munkájaként feltáruló, újonnan felfedezett barlang híre. Így történt ez 1976 végén is, amikor a tatabányai Szabó József Geológiai Szakközépiskola tanulóinak sikerült bejutniuk a Gerecse legmélyebb, 115 m-es zsombolyába.

A szakközépiskola barlangkutató csoportjának már évekkel a felfedezés előtt nagy hírű és eredményes elődje volt. A korábban Budapesten működő Geológiai Technikum csoportja Józsa László vezetésével az 1960-as években sikeresen feltárta a Róka-hegyi-barlangot és az ezüst-hegyi Szabó József-barlangot. A technikum megszűnésével a csoport is feloszlott, s egykori tagjaiból verbuválódott a későbbi Szpeleológia nevű csoport, amely a Kevélyek barlangkataszterezését és tudományos feldolgozását végezte.

Az 1970-es évek elején az átalakult szakközépiskola Tatabányára költözött, ahol a barlangkutató csoport 1974-ben ismét megalakult. Előbb az iskola mögötti Kálvária-hegy üregeit vizsgálták, s kiránduló túrákat tettek a Gerecse és a környék ismert barlangjaiba.

A Keselő-hegyi-barlang függőleges metszete (Faber L. 1977)

A váratlan fordulat akkor következett be, amikor 1976. november 21-én a tatabányai Keselő-hegy nagy mészkőbányájában a csoport négy tagja ásványgyűjtés közben felfigyelt egy rejtett barlangnyílásra. A sziklaüregnek vélt lyukba bemásztak, majd két méter traverzálás után kb. 0,5-1,0 m széles, meredeken lejtő hasadékban találták magukat. A hasadék alján 10-15 m-t megtéve kiszélesedő részhez jutottak, ahol kőzettörmelék és agyag alkotta álfenékbe ütköztek. Mivel kötelük az első bejáráskor nem volt, látva a sokat ígérő folytatást, visszatértek a kollégiumba. November 28-án 40 m kötéllel felszerelve vágtak neki a barlangi túrának, túljutottak a már ismert szakaszon, de a kötél rövidsége miatt csak 50 m mélyre tudtak lemenni. December 2-án ismét a barlangban voltak, s most a barlang addigi legnagyobb termének aljára értek. December 9-én túljutottak a Nagy-terem törmelékén, és ötméteres ereszkedés, majd hétméteres traverzálás után elérték a Szellem-termet. További nyolcméteres ereszkedéssel újabb terembe, majd ismét nyolc méter után a barlang legmélyebb pontjára, egy kisebb terembe érkeztek. Ezt az alján és a falán összegyűlt sár miatt "Dagonyának" nevezték el. Legközelebb egy év múlva, november 13-án sikerült további járatokat feltárni, amikor a csoport ismét bejárta a barlangot. A Nagy-terem tüzetesebb átvizsgálásával újabb szakaszra bukkantak, annak északkeleti folytatásában a Kos-teremre. A két terem összeköttetése keskeny, aragonitos hasadék, a továbbvezető járat pedig járhatatlanul elszűkült. Az itt ledobott kő esési ideje alapján viszont 70 m-nél nagyobb mélységre számítottak a diákok, s feltételezték, hogy az új rész alja valószínűleg eléri a barlang legalsó szintjét adó Dagonyát. 1979-ben alaposan megvizsgálták a továbbjutás lehetőségeit, s megállapították, hogy a Dagonya valószínűleg a karsztvízszint közelében van, így ott érdemleges továbbjutásra nem lehet számítani. Figyelmüket ezért a barlang északkeleti ágát alkotó, Kos-terem alatti, még ismeretlen szakasz felé fordították. Az 1979 májusában feltárt patakmeder alá október 28-án, a tatabányai Vértes László csoporttal közös akciójuk során sikerült lejutniuk. Szűk, függőleges hasadékokon leereszkedve, kb. 110 m-es mélységet értek el, ahol a továbbjutást agyagdugó akadályozta meg, de e mögött ismét szabad folyosó látszott. Legnagyobb meglepetésükre itt, ahol még ember nem járt, egy védősisakot találtak, tele híg agyaggal. Valószínűleg a víz sodorhatta le a felsőbb szintről, amit az erős vízmozgást bizonyító hordalék is alátámasztott.

A Keselő-hegyi-barlang a Tatabányától keletre emelkedő, a várost mészporral belepő keselő-hegyi Mész- és Cementművek Kőbánya Üzemének területén, 230 m tszf. magasságban nyílik. A bányaműveléssel feltárult bejárat - azóta vasajtóval lezárt - nyílásán leereszkedve, meredeken lejtő hasadékba jutunk. Tíz méter után kötélen ereszkedünk tovább a főjáratban, míg el nem érjük 60 m-es mélységben a Nagy-terem tetejét. Itt 17 m-es beépített hágcsón mászhatunk le a 20 m hosszú és hasonló magasságú, 3-5 m széles, hófehér aragonittal és kristálytűkkel díszített terembe. A délnyugati sarokból hasadékon át juthatunk tovább, érintjük a Szellem- és Kebel-termet, majd elérjük a 115 m mélyen fekvő végpontot, az agyagos, vizes Dagonyát. Ha a Nagy-teremből északkelet felé indulunk, így az új feltárást, a hosszabb és szebb ágat járhatjuk be. A törmelékes falon, majd szűk aragonitos hasadékon kb. 20 m-t felkapaszkodva a Kos-terembe jutunk. A terem tetejének északkeleti végében hágcsón megyünk tovább, majd kötélen ereszkedünk. A falakat vastag, mállott kalcitréteg borítja, s ez rendkívül omlásveszélyes. A végponton agyagdugó akadályozza a továbbjutást.

Mint a geológiai szakközépiskola tanulói megállapították, a barlang a felső-triász dachsteini mészkőben, tektonikai törésvonalak mentén képződött. Szélességét húzási mozgások, a leszivárgó csapadékvíz oldó hatása alakította ki. A repedések falán kalcit, hófehér aragonit, valamint a felszínről bemosott agyag található. Annak semmi nyomát nem találták, hogy valaha is víznyelő csatlakozott volna a barlanghoz, amelynek függőleges rendszerét a falakról leomlott, kövekből és agyagból álló törmelékdugók, omlások szakítják meg, számos álfeneket alkotva. A barlang legalját a csapadékos időben vízzel borított agyagtó képezi. A levegő hőmérsékletét 10,5-11,0°C-nak mérték.

A Keselő-hegyi-barlang első, vázlatos térképe alapján 120 m mélységű volt, de a később készített, pontosabb, fixpontos felmérés szerint a Dagonya 115 m-rel van a bejárat alatt. Ezzel a Gerecse legmélyebb barlangjává lépett elő, megelőzve az addig csúcstartó Lengyel-barlangot. Így mind a barlang, mind az azt felfedező barlangkutató csoport az érdeklődés középpontjába került, s az 1980. évi 25. barlangkutató vándorgyűlés kirándulásainak fő célpontjává lett. Hossza a Kos-termi ág kivételével 260 m, de a teljes kiterjedését már 500 m-re becsülik.