Kadic Ottokár 1952-ben hatalmas kéziratos munkájában még csak annyit tudott írni e barlangról, hogy: "A Fényes-kői-zsomboly Diósgyőr nagyközség határában, a Fényeskő-völgy déli végében található. Ezt 1931. évben Sebős Károly mászta be, s megállapította, hogy az eddig elért 46 m mélységben ez a zsomboly teljesen összeszűkül. Egyes részeit szép cseppkövek díszítik." Figyelem, nem történt tévedés! A címben szereplő barlangról van szó, amelyet a régebbi irodalomban mint Fényes-kői-zsombolyt tartották számon. E barlang kutatástörténete egyébként is intő példa lehet arra, hogy a lelkesedés sokszor feleslegesség válik akkor, ha az egymást tíz évenként követő kutatók nem ismerik elődeik munkáját. Így történhetett meg, hogy ennek a nem kis kiterjedésű s nem veszélytelen barlangnak számos, egymással kitűnően egyező térképe s tudományos feldolgozása történt meg.

A második világháborút követően, az 1950-es évek legelején Tóth József és Kuchta Gyula kutatták át részlegesen. Megállapították, hogy 290 m tszf. magasságban nyílik, 75 m mély (máskor 90 m), s horizontális kiterjedése több mint 100 m. A jelentéktelen, víznyelőszerűen induló barlangjárat észak-déli és kelet-nyugati irányú hasadékok mentén alakult ki, főágainak méretei a mélység felé növekednek. Annak ellenére, hogy a barlang jelenlegi fekvése és formája a víznyelő jelleget hangsúlyozza, a barlangban számos egyéb keletkezési módra utaló jegyet is találtak. A mélyebb részeken több ponton hévizes működésre utaló gömbüstöket leltek, s a barlangfal repedésein is nagy mennyiségű víz szivárog az üregbe. Kitöltése nagyrészt agyag, de helyenként homokos, palás közbetelepüléseket s kvarckavicsot is tartalmaz.

Tíz évvel később, 1963-ban a Herman Ottó csoport Gyenge Lajos vezetésével nyári tábort szervezett a diósgyőri Vár-hegy lejtőtörmelékében fakadó Szent György-forrás és a hozzá kapcsolódó karsztos járatok kibontására. A Vár-hegyen feltételezett hévizes rendszerbe való bejutást előbb a Vár-tetői-barlangon keresztül kísérelték meg, de ott 90 m-es mélységben olyan kavicsos agyagos kitöltésnek ütköztek, amely az év nagy részében víz alatt volt. Ezért itt a munkát be kellett fejezniük. A feltételezett vízösszefüggést nyomjelzéssel mutatták ki, amikor 1963 márciusában megfestették a Vár-tetői-barlang közelében fekvő Fényes-kői-víznyelő vizét, amely 18,5 óra múlva jelentkezett a Szent György-forrásban. Így számításaik szerint több kilométeres feltételezett barlangrendszerhez kb. tizenöt kisebb-nagyobb időszakos víznyelő tartozik. Az előzetes vizsgálatok után megpróbáltak behatolni a forrás vízjáratába, de kísérletük nem sikerült.

181
A diósgyőri Vár-tetői-barlang hosszmetszete (Tóth J. térképe, Gyenge L. 1963 nyomán)

Az 1963. évi eredménytelen tábort követően a csoportban nem hagyott alább a feltáró kedv, s tovább folytatták a kemény harcot. A szűk, teljesen eltömődött szifonokat 24 órás leszállásokkal ostromolták, sokszor hason és oldalt fekve a hideg iszapban. Az eredmény 1964. január 12-én következett be, amikor, idézve Gyenge Lajos szavait: "egy erősebb robbantás után a törmelékek eltakarításakor erős huzatot kaptunk északi irányból. Ez serkentőleg hatott a kimerült kutatókra, de még két 24 órás leszállás kellett, amíg áttörtük magunkat a szifonok újabb sorozatán, s megnyílt a várva várt tárolórendszer. Felpillantva 10 m magasan láttuk a mennyezetet, s ha mintegy 10 m-rel továbbhaladunk, lábunk alatt ugyancsak kb. 10 m mély harántolásból származó tágas akna nyílt. Ennek aljáról indulnak a folyosók a forrás felé. Az északnyugati irányú főfolyosóból nyugati, majd északi irányba 8-10 m magas folyosók ágaznak ki, majd újra visszatérnek." A munkát itt csak száraz időben, alacsony vízállás mellett folytathatták, mert tavasszal, a nagy esőzések idején víz borítja el a munkahelyet. A vízmentes részeken kellemes, 13,5°C hőmérsékletet, enyhén párás levegőt tapasztaltak, s néha kellemetlen mocsárszagot is éreztek.

A Vár-tetői-barlang kutatásának eredményeként feltételezték, hogy a karsztvíz és a termálvíz a forrás feltörésének szintjében keveredik, s úgy jut a felszínre. Ezért a forrás felől még 1964-ben elkezdték a vízfogó táró hajtását, amelynek segítségével remélték szétválasztani a hideg és a meleg vizet. A Vár-tetői-barlang harmadik kutatási szakaszának az István-lápai-barlang felfedezése vetett véget, mert 1964 októberében a Herman Ottó Barlangkutató Csoport tagjai a barlangba beépített hágcsókat a vízzel telt szifonokból veszélyes úszással kiszerelték, majd átszállították a kétségtelenül jelentősebb esélyekkel kecsegtető barlanghoz, az István-lápaihoz.

Ismét eltelt tíz év, s a Vár-tetői-barlang negyedik "virágkora" kezdődött akkor, amikor az 1970-es évek elején újjáalakult Herman Ottó csoport Mészáros Károly vezetésével ismét ostromolni kezdte. Újra felmérték a barlangot, s térképük rendkívül jó egyezést mutatott a húsz évvel korábbi, Tóth József által készítettel. Tanulmánytervet dolgoztak ki a diósgyőri források és vízjáratok feltárására. E munkához kapcsolódva 1973-ban Kordos László üledékvizsgálatokat végzett a Vár-tetői- és a közeli Fényes-kői 2. sz. víznyelőbarlangban. Ezek eredményeként megállapította, hogy a Vár-tetői-barlang a Szinva egyik magasan fekvő, jól kialakult teraszán fekszik, s nagyrészt már a würm eljegesedés alatt kialakult járatok is víznyelő jellegűek. A kitöltő üledék a jégkorszak végétől folyamatosan került a barlangba, részben a befolyó víz, részben a tömegmozgásos folyamatok eredményeként.