A Bakony, a Balaton-felvidék, a Tapolcai-medence és a Keszthelyi-hegység vonulata sokak szemében nem is igazi hegyvidék, inkább csak változatos, falvakkal telitűzdelt dombság. Az igen gazdag földtörténeti múlt eredményeként hazánkban itt tanulmányozhatók legjobban az őskarsztos formák. A bauxit trópusi klímakörülmények között képződött mély töbrökben, szakadékvölgyekben őrződött meg. A gánti, iharkúti bauxitlencsék karsztos alapzatán kívül a fosszilis karsztosodás nyomait a Csárda-hegyen is megtalálni, ahol mangánérc töltötte ki a trópusi idők tanújaként visszamaradt mélyedést.

A karsztvíz jelenléte, a bányák vízvédelme és jó minőségű "fehér arany" felhasználása éppen a Bakonyban a legnagyobb jelentőségű. A bányászat következtében lecsökkent a Tapolcai-tavasbarlang vízszintje, veszélybe került a Hévízi-tó gyógyvizének minősége. A karsztvíz kutatóit nemcsak a jelenleg vízzel telt üregek, hanem a korábban kialakult vízjáratok, a mai száraz barlangok is erősen foglalkoztatják. Bár az irodalomból még alig több mint száz barlangot ismerünk, a terület kutatóinak feljegyzésében már félezer üreg-barlang is szerepel. Jelentős méretű föld alatti rendszerként sokáig csak a Tapolca város alatti barlangokat ismertük. A 600 m magasra kiemelt Tési-fennsíkon húszévi rendszeres kutatás után ma akár 200 m mélységű, országos hírnévre szert tett, különleges víznyelőket találunk.