A Béke-barlang feltáró munkálatait irányító Jakucs László 1953-ban a barlang sajátos mikroklímájára hívta fel az orvostudományok képviselőinek figyelmét.

A hazai gyógyító barlangok felfedezéséhez tartozik azonban az is, hogy egyes üregek természetes gyógyhatását Európa-szerte már évszázadokkal korábban felismerték.

A barlangot, a Föld mélyének "titokzatos" birodalmát, képződményeit, jelenségeit az ismeretlen, sötét és néma világ körül kirajzolódott misztérium sajátos erővel és tulajdonságokkal ruházta fel. Vajon a "természetes öngyógyítás" legendás eredményessége csakis az izgalmasan ismeretlen világ iránt vonzódó, érdeklődő ember gazdag képzeletvilágának szüleménye? Bízvást mondhatjuk: aligha.

Wernher György (1549) könyvében olvashatunk első ízben a hítes szklenói "izzasztó barlangról". Művét többször kiadták, sőt határainkon túl is ismertté vált. Herberstein Zsigmond báró, akit Közép-Európa első "hivatásos diplomatájaként" tart számon a művelődéstörténet, a Moszkvai Birodalomról beszámoló jegyzeteiben is közölte Wernher információit. A művet 1713-ban teljes terjedelmében a jezsuita Csiba István is kiadta Nagyszombaton , "Történeti és természettudományi értekezés Magyarország csodálatos vizeiről" címmel. Jacobus Tollius levelezését és útijegyzeteit 1714-ben, Amszterdamban nyomtatták. Az V. levél, amely az "Iter hungarorum" címet viseli, és Bécsben kelt 1687 júliusában, Tollius 1687. évi utazásainak élményanyagát rögzíti. Szerzője a felvidéki bányavárosokban tett látogatást, s az ámulat hangján emlékezik meg a Wernhertől leírt Bars vármegyei barlang csodálatos vizéről. Meglepetéssel veszi tudomásul, hogy gyógyerejű vizét még fürdőzésre sem használják.

Híre kelt olyan tapasztalatoknak, amelyek a cseppkőnek, mint különféle bajok orvoslására alkalmas barlangi képződményeknek a felhasználásáról adnak számot. Korabeli írott forrásokban, útleírásokban olvashatunk az "egyszerű nép" köreiben elterjedt gyógymódról: a tiszta, fehér cseppkövet porrá törik, s azt a tejmennyiség fokozására, a tejképződés serkentésére szoptató anyáknak vagy tejelő állatoknak adagolják. Mészhiány esetén a tiszta kalcium-karbonátot ma tabletta formájában orvos írja elő. Egy múlt század elejéről származó útleírásból tudjuk, hogy Aggtelek környékén a Baradla cseppkövének porát nyitott, friss sebre hintették, majd a sérülést ecetes ruhával kötözték be. Korabinsky János Mátyás (1786) tudni véli: "Thurótzius Magyar Krónikájában azt írja, hogy ha ezek a cseppkövek eltörnek, helyükön a festők jó festékanyaghoz jutnak."

A babonás hittel "fűszerezett" népi gyógyászat a barlangi üledékekből előkerült csontleletekkel is "csodát művelt". Bél Mátyás adta hírül, hogy a lakosság állítása szerint a barlangi medve kiásott csontjaival - vagy ahogy a néphit tartja: a sárkánycsontokkal - "végig szerencsés eredménnyel küzdöttek a butaság [stupor] és egyéb szellemi gyengeségek ellen". Hasonlóan "eredményesnek" bizonyulhatott e "sárkányok" fogainak izzasztószerként történő alkalmazása.

Nem csekély számmal ismerünk Európában több évtizedes, sőt évszázados terápiás hagyományokkal rendelkező és kitűnő gyógyászati eredményeket felmutató, ún. melegbarlangot. Ezek a többnyire aktív termálvizes mészkőbarlangok mozgásszervi bántalmak eredményes kezelésére alkalmasak. Nagy törésvonalak mentén, aktív tűzhányó-tevékenység által érintett övezetekben (pl. Appenninnek) gyakoriak az utóvulkáni hatásra feltörő, ásványi anyagokban, radioaktív elemekben gazdag források. A hévizektől kialakított, ma is aktív melegvizes barlangok gyógyhatását már korábban felismerték. A föld alatti klasszikus gyógyhelyek sorába tartozott a torjai Büdös-barlang is. Látogatásakor a korabeli intelmeket javasolták figyelembe venni: "Nyárban eljőnek a szem- és idegbetegek, kiizzasztják magukat benne, s gyógyulva térnek meg övéikhez. E kénnel vegyült szénsavany gáz, a legjótékonyabb gőzfürdő ugyan, de egy lehellet, és sírunkká válik!"

Frivaldszky János 1767-ben egyéb "nyavalyák" orvoslására is megfelelőnek tartja a köszvényesek, szem- és idegbetegek föld alatti paradicsomát, a torjai Büdös-barlangot: "Ide sereglenek mindazok, akiket súlyos rühösség, fejfájás és szembetegség támadott meg."

A Firenze és Pisa közötti Monsummano nevű falucska határában a múlt században felfedezett meleg barlang, a Grotte Giusti negyvenfokos, páratelített levegőjében, ásványi sókban gazdag vizében 1849-től hírességek sora kezeltette magát, így Verdi, Garibaldi és Kossuth Lajos is.

A barlangokból előtörő, oldott állapotú ásványi anyagokban gazdag forró és hideg vizek, gőzök és gázok - egyesek önmagukban, többségük együttesen - gyógyító erejű elemek. A ma társadalmának élnie kell ezekkel a természeti erőforrásokkal: hasznosítani az ősi hagyományokat, kutatni, ellenőrizni és fokozni kell a hatásmechanizmusokat; azokat, amelyekről már biztos tudomásunk van, s azokét, amelyek még nem jutottak túl a feltételezés szintjén.

"A barlangterápia nem csodaszer, nem pótolhat hatásos gyógyszereket, eljárásokat, nem csökkenti az igényeket a terápiás és egyéb nyitott kérdések megoldása iránt, de hatásos, mellékhatásoktól mentes, kiegészítő eljárásnak tartjuk a krónikus, nem specifikus légzőszervi betegségek kezelésében ..." A fenti gondolatokat Dr. Horváth Tibor főorvos, a Tapolcai Kórház Barlangterápiai Részlegének vezetője vetette papírra egyik orvosi szakfolyóiratunkban. Vajon mi rejlik e sokak számára ismeretlen, sokak által elismert és - egyelőre - sokak által fenntartással fogadott kijelentés hátterében?

A második világháború idején a németországi Ruhr-vidéket ért bombázások elől ezerszám menekültek az Ennepe-folyó völgyének lakosai a környék barlangjaiba, köztük az Ennepetál melletti Kluert-barlangba is.

A kényszerűségből hosszabb-rövidebb időt barlangban töltött, bronchitisben szenvedő betegek határozott javulásról adtak számot. Néhány vállalkozó kedvű kutató összefogásának eredményeként az ötvenes évek elején a barlangban megkezdődhettek a rendszeres klímamérések és a szpeleoterápia gyakorlati alkalmazása.

Hazai barlangokban is évek óta folynak rendszeres és alapos klímamérések. Sokkal régebbi adatokkal is rendelkezünk, ezekkel azonban csínján kell bánnunk, hiszen többnyire esetiek, és nem mindenkor állt rendelkezésre a megbízható méréshez szükséges műszerezettség.

A gyógyászati célra igénybevett három magyarországi barlang klimatológiai feldolgozottsága már kielégítőnek tekinthető. Megfelelő alap ahhoz, hogy a legáltalánosabb feltételekről, körülményekről átfogó képet nyerjünk.

A felszín alatti természetes üregrendszerek mikroklímáját a sokasodó vizsgálatok tükrében számos tényező befolyásolja. Az okok között vannak ún. külső, a barlang feletti terület klímájával, a bejárat tengerszint feletti magasságával, méretével, kitettségével, nyitottságával stb. összefüggő tényezők. Belső tényezőkön a barlang légterének mikroklímáját, annak számos fizikai, kémiai és bioklimatológiai paraméterét értjük, amelyeket alapvetően módosítanak a barlang genetikai és morfológiai adottságai. A földi (felszíni) légkör összetettségének megfelelően, a barlangi mikroklíma törvényszerűségeinek feltárása is sok szempontú kutatásokat igényel, s a beható elemzés nem nélkülözheti az általános meteorológiai kutatás alapmódszereit.

A barlangi levegő hőmérséklete talán a legrégebben és legalaposabban kutatott, legismertebb klímaelem, amely a barlanggyógyászat egyik fontos indikátora. A felszíni levegő hőmérsékletének eloszlása és alakulása elsősorban három tényezőnek, az adott térszín földrajzi szélességének (tehát az egyenlítőtől mért távolságnak), a tengerszint feletti (abszolút) magasságnak és az óceánoktól mért távolságnak a függvénye. Ennek megfelelően hazánk évi középhőmérséklete jó közelítéssel 10°°C.

A Magyarországon 7-8 barlangban végzett hosszú időtartamú és a kb. 80 barlangban folytatott alkalmi és szórványmérések adatsorai alapján a hazai karsztbarlangok évi középhőmérséklete is megközelíti a 10°°C-ot. Jelentős különbség a kontinentalitás mértékét kifejező közepes évi hőmérsékletingás területén mutatkozik. A felszíni léghőmérséklet ingásának évi átlagos értéke területenként változóan 21-25°°C, az abszolút ingás eddig 76,3°°C. Ezzel szemben a barlangok hőmérsékletének változékonysága elenyésző - a bejárati szakaszoktól eltekintve -, rendszerint 1°°C alatt marad! A vizsgálatok arra is rávilágítottak, hogy a csaknem állandó mikroklíma és a felszín változékony éghajlata között átmeneti helyet képvisel a barlangok ún. bejárati szakasza. Ezért e barlangszakasz - függetlenül a barlang típusától, jellegétől - terápiás célra nem használható. A hőmérséklet mellett a légáramlás iránya és mértéke is fontos klímaelem. A szabad légtér szélviszonyait az általános légcirkuláció törvényszerűségei és a domborzati viszonyokból eredő módosító hatások determinálják.

Barlangi körülmények között az áramlás mértéke a felszíni és a barlangi légtömegek fajsúlykülönbségének függvénye.

Nyáron rendszerint a barlangból a felszín felé áramlik a hűvösebb levegő, s emiatt a barlangon belül nincsenek jelentős hőmérséklet-különbségek. Télen ennek ellenkezője tapasztalható: a felszíni hidegebb levegő áramlik a barlangba, s ezért a bejárati szakasz lehűl.

A barlangok természetes szellőzését, a belső cirkuláció ütemét és irányát egyéb tényezők is befolyásolják: így alapvetően módosíthatja a barlangi légáramlás sebességét a felszínen uralkodó szelek iránya, turbulenciája, a légnyomás-ingadozások, a barlang morfológiai adottságai (járatrendszereinek irányultsága, tagoltsága, hossza, keresztmetszete stb.). Az áramlási rendszerek alapján ismerünk statikus, statodinamikus és dinamikus barlangtípusokat.

Ha összehasonlítjuk az eddig vázolt klímaelemek érvényesülését a szabad légtérben és barlangi körülmények között, nyilvánvaló, hogy a felszínen általánosan érvényesülő gyors és nagymértékű változások a barlangokban egyáltalán nem, vagy csak oly csekély mértékben éreztetik hatásukat, hogy az ott fellépő változások vonatkozásában a barlangot mind az egészséges, mind a beteg ember számára meteorológiailag ingermentes térségnek tekinthetjük, mint az Fodor István munkássága nyomán ma már egyértelműen megfogalmazható.

A barlangi levegő összetétele a gyógyhatás jelentős tényezője. A legfontosabb, ún. állandó gázok (nitrogén, oxigén stb.) aránya csaknem megegyezik a felszíni légtömegek fő gáznemű alkotóinak arányával. Szembetűnő különbségek az ún. változó gázok arányában mutatkoznak. A szén-dioxid mennyisége például - a barlang jellegétől függően - magasabb a szabad légtérben mértnél (a felszínen század, a barlangokban tized térfogatszázalék nagyságrendű), s különösen a rosszul átszellőző, ún. aknabarlangok (zsombolyok) esetében meghaladhatja az egy térfogatszázalékot is. (Adott körülmények között 10%-nál több is lehet.)

Amennyire magas a barlangi levegő szén-dioxid mennyisége, annyira elenyésző a felszíni légkörben kimutatható nitrit-, nitrát- és kénszármazékok, valamint a szén-monoxid aránya.

Amennyire magas a barlangi levegő szén-dioxid mennyisége, annyira elenyésző a felszíni légkörben kimutatható nitrit-, nitrát- és kénszármazékok, valamint a szén-monoxid aránya.

A karsztos kőzetekben kialakult barlangok aeroszoljában természetesen uralkodó szerepet játszik a kalcium- és magnéziumionok részaránya. A barlangi aeroszol kolloid rendszer. A barlang levegőjében 10-50 mikrométer méretű, oldott kőzetanyagot tartalmazó vízcseppecskék úsznak, amelyek a lecseppenő vizek szétszóródásából és betöményedéséből keletkeznek, és csak lassan ülepednek le.

A természetes, zárt, nedves barlangok, barlangszakaszok mikrobiológiai szempontból csaknem sterileknek tekinthetők, azaz megközelítően por-, csíra- és orvosi szempontból allergénmentes közegnek. Kivétel a hűvös és nyirkos barlangi klímát kedvelő penészgomba, amelynek egyes fajai antibiotikumokat termelnek.

A levegő porszennyeződésének mennyiségi meghatározására úgynevezett konimétert használnak. Az Országos Közegészségügyi Intézet Tapolcán a szabad légtérben 8700 szemcsét mutatott ki egy liter levegőben. A barlangban a porszemcseszám 200/l -re csökkent. Abaligeten a felszínen megállapított 1100/l-es porszemcse-szennyezettség a barlangban 95/l-re módosult. Bakteriológiai szempontból a csíraszám ugyanilyen feltűnő, s külön értéke a barlangi aeroszolnak az a tulajdonsága, hogy a kezelési idő után kimutatható minimális csíramennyiség sem tartalmaz patogén (kórokozó) anyagokat.

A hazai és külföldön elvégzett barlangi klímamérések alapján a barlangokat az ott tartózkodó ember közérzetének figyelembevételével, a barlangterápia szempontjából négy klimatikus csoportba sorolta Fodor István:

  1. hidegérzetet keltenek a poláris és szubpoláris, illetőleg a magashegységi övezetben nyíló barlangok, valamint a mérsékelt övi klímatartományban állandóan vagy időszakosan jéggel kitöltött barlangok. Hazánk területén ilyennel nem találkozunk;
  2. hűvösérzetet keltenek a mérsékelt övi kontinentális klímatartomány zömmel alacsony középhegységi övezetébe tartozó magyarországi karsztbarlangok, az Európában légzőszervi megbetegedések gyógykezelésére alkalmasnak ítélt barlangok nagy része;
  3. komfortérzetet keltenek a mediterrán és a nedves szubtrópusi területek barlangjai, továbbá az ezeknél hűvösebb éghajlati övek termálbarlangjai;
  4. melegérzetet keltenek a trópusi éghajlati öv barlangjai és a nagy hőfokú termálbarlangok.

A fenti csoportosítás egy a sok lehetséges közül. Bárhogyan osztályozzuk is azonban a barlangokat, a szpeleometeorológia bebizonyította: ahány barlang, annyi sajátos föld alatti mikroklíma-rendszer létezik.

A barlangi levegő eddig tárgyalt összetevői, sajátos tulajdonságai lehetőséget nyújtanak néhány szpeleoklimatológiai és terápiai következtetés megfogalmazására: a zárt, illetőleg relatíve zárt légtérben ugyanazok a törvényszerűségek hatnak, mint a felszíni légkörben, csak esetenként alapvetően másként, eltérő intenzitással, számos helyi, sokszor barlangonként is változó tényező által befolyásoltan és megkésetten. A barlangklíma sajátos jellegének kialakulásában különösen fontos szerepe van a barlangi légáramlásnak, a barlangba befolyó és csepegő vizeknek, valamint a befogó kőzetnek. Az első két tényező döntő mértékben függ a felszíni viszonyoktól, ugyanakkor hatásmechanizmusuk egyúttal a barlang genetikai, morfológiai helyzetének is függvénye. Meghatározói a barlangi élővilág kialakulásának, ily módon a gyógyászati alkalmazhatóságnak is. A kutatások nyomán napjainkban a következő tényezők gyógyhatását feltételezzük:

Az állandó barlangi hőmérséklet és az időjárási frontok csökkent érvényesülése kiküszöböli a meteopatiás tüneteket. A rendkívül magas relatív páratartalom finom eloszlású aeroszol formájában alkalmas arra, hogy lejusson a legkisebb légutakig, s így közvetlen hatást váltson ki. A kalciumban, magnéziumban dús aeroszol (egyes barlangokban a halogenidek - pl. jód - is) hat a hörgők nyálkahártyájára, s ott görcsoldó, gyulladáscsökkentő hatást fejt ki, s fokozza a kiválasztást.

Az oldott anyagokban gazdag aeroszol képződése szempontjából - Cser Ferenc és Gádoros Miklós számításai szerint - optimális a barlangjainkban uralkodó hőmérséklet. A barlangi levegőbe kerülő por- és csíraszemcsék a magas légnedvesség következtében a talajra csapódnak, amelynek erősen savanyú vegyhatása gátolja a baktériumok szaporodását. Mindez biztosítja a barlangi környezet relatív por-, csíra- és allergénmentességét. A magasabb koncentrációjú szén-dioxid a légzőközpont izgatásával mélyíti és szaporítja a légzést.

Újabban végzett kutatások alapján különös jelentőséget tulajdonítanak a barlangi levegő magas negatív ionizációjának. A levegő negatív töltésű ionjainak koncentrációja a függőlegesen beszivárgó vizek intenzitásától függ, és ugrásszerűen megnő radioaktív anyagok jelenlétében (pl. aktív melegvizes, hidrotermális barlangok esetében). Jelentősége a közvetlen biológiai - serkentő - hatáson túlmenően feltételezhetően abban rejlik, hogy elősegíti a pozitív töltésű szemcsékkel szennyezett levegő tisztulását, továbbá feltehetően fokozza a nyákkiválasztást, és ezáltal a hörgőrendszer öntisztító tevékenységét. Az eddig elvégzett szórvány mérések eredményei figyelemre méltóak: a Pál-völgyi-barlang bejárata előtt mért ionkoncentráció 100/cm³ alatt maradt. A barlangban mért érték ennek tízszerese.

A ma általánosan elfogadott legfőbb rész-hatótényezőket Jakucs László az alábbi táblázatban foglalta össze.

  Hatótényező Hatásmód
1. A barlangi légtér portalansága, toxikus, izgató és egyéb allergénanyag-mentessége Ingerkeltés kizáródása
2. A barlangi levegő bakteriális-virális sterilitása Újrafertőződés lehetőségének kizáródása
3. Penészgombák esetleges antibiotikum-produkciója Antibiotikum-effektus lehetősége
4. A barlangi légtér átlagosnál magasabb CO2-tartalma Légzésmélység fokozódása, anyagcserefolyamatok felgyorsulása
5. A 10°C körüli föld alatti környezet hűvössége
6. A folyamatosan reprodukálódó aeroszol oldott ionjai Görcsoldó, gyulladásgátló, nyákoldó, fertőtlenítő hatás
7. A hőmérsékletváltozások hiánya A stresszhatások kiküszöbölődése;
a szervezet megnyugtatása;
neuroendokrin szabályozás;
biológiai ritmus helyreállása;
a vegetatív idegrendszer tónusának kiegyensúlyozása
8. A jelentősebb légáramlások (szél) barlangi hiánya
9. A barlangi levegő magas relatív nedvességtartalma (80-100%)
10. A gyors légköri frontok, elektromos, barometrikus változások hiánya
11. A karsztbarlangok megnövekedett radongáz-tartalma (alfa-sugárzása), a felszíni sugárzásokban való szegénysége, Faraday-kamra hatása
12. A mozgáshiányos, szokatlan föld alatti környezet, a csend, a fényszegénység, stb. lélektani hatásai

A táblázatban feltüntetett hatóokok természetesen nem egyforma jelentőségűek, hiszen közülük a legtöbb az összes karsztbarlangot egyformán jellemzi, azaz nemcsak a gyógyhatásúakat. S mégsem mindegyik barlang levegője gyógyít.

Az eredmények azonban önmagukért beszélnek. A kétkedők meggyőzése elsősorban az orvosokra hárul. A tudományos alapkutatásokat illetően a természettudományos (klimatológiai, geológiai, karsztmorfológiai, biológiai és hidrológiai) vizsgálatok előbbre tartanak. Ismerünk számos gyógytényezőt, de egyelőre nem tudjuk meggyőző érvekkel igazolni, hogy melyik mire és milyen mértékben hat! Talán a legfontosabb gyógyászati eredménynek tekinthetjük, hogy a barlangokban folytatott kúrák - a megfelelő beteganyag megfelelő módon történő kiválasztása esetén - mellékhatásoktól mentesek. Feltételezhetjük, hogy a kimutatott és objektíven létező gyógytényezők e sajátos környezetben együttesen hatnak, s feltétlenül jelentősek a gyógyulást minden bizonnyal elősegítő, ún. pszichés faktorok is. Nézzük mindezek után, milyen eredményekkel, lehetőségekkel s gondokkal kell számolnia hazai körülmények között a barlangterápiának!

A tapolcai Kórház-barlang egyedülálló adottsága, hogy a megyei és a városi vezetés, valamint a Városi Kórház és a Bauxitbánya Vállalat áldozatos tevékenysége révén a barlangot személyfelvonó, telefon és távmérő műszerek kötik össze a fölötte elhelyezkedő kórházi részleggel. A minden igényt kielégítő, 24 fő befogadására alkalmassá tett szanatóriumi részleg 1981-ben két függetlenített orvossal, négyfős ápolószemélyzettel, s további háromfős segédszemélyzettel végzi a felvételre kiválasztott betegek gyógyítását. A betegek zömét a bauxitbányászat, az alumínium- és a vegyipar dolgozói adják. A háromhetes kúra során a betegek biztonságos és civilizált körülmények között naponta négy órát töltenek a barlangban, s állandó kezelésük a kórházi részlegben folyik. Az 1972-1980 között Tapolcán kezelt több mint ezer asztmás, hörghurutban szenvedő beteg kórképének értékelésénél kitűnt, hogy több mint 90%-uknál a kúra végére lényegesen csökkentek a panaszok és a tünetek. Jelentős eredmény, hogy kétharmaduknál nagymértékben csökkentették vagy el is hagyták az addig alkalmazott gyógyszereket. A betegek több mint felénél ezt a javulást a légzésfunkciós műszeres vizsgálatok eredményeivel is alá tudják támasztani. Eredményeik különösen gyermekek esetében s azoknál a dolgozóknál voltak biztatóak, akiknél a betegség kialakulásában fontos szerepe volt a munkahelyi levegő légutakat károsító hatásának. Egy-egy kúrát követően átlagosan legalább három hónapra tartják javult állapotukat, csökkentett gyógyszerigényüket, és észrevehetően csökken a betegek táppénzes ideje.

Az Abaligeti-barlangban a hatvanas évek elejétől foglalkoznak idült hörghurutban és szilikózisban szenvedő - többségükben bányász - betegek kezelésével. A barlang a Megyei Tanács Tüdőgyógyintézetének kihelyezett részlege. A négy hétig Abaligeten tartózkodó betegek, akik naponta két órát töltenek a barlangban, a kúra végeztével további kórházi kezelésben részesülnek. Dr. Háber József igazgató főorvos - fenntartásait is tartalmazó - jelentése szerint megállapították, hogy a kúra után a szubjektív panaszok, elsősorban a köhögés és a köpetürítés jelentősen csökkent, a közérzet javult, azokban az esetekben is, amikor a ventillációs vizsgálatok adataival változást nem tudtak kimutatni. Az alkalmazott gyógymód bővíti a betegség gyógyításában ismeretes szerény kezelési lehetőségeket.

A legnagyobb gyógyászati múlttal rendelkező barlangunk terápiás tapasztalatairól és eredményeiről a Béke-barlangról szóló fejezetben olvashatunk.

Valami tehát feltétlenül "elindult" ... A három gyógyhely lehetőségei, kapacitása korlátozott, ugyanakkor csak részben kihasznált. Az előrelépés ma már nem az adminisztratív feltételeken múlik. Hazánkban - a világon első ízben ismerték el a gyógybarlang fogalmát. A 11/1965 (VII. 11.) számú Kormányrendelet és az ennek végrehajtásáról intézkedő 4/1966 (V. 6.) Eü. Min. sz. rendelet engedélyezte a gyógybarlang megnevezés használatát, s azokat a gyógyfürdőintézmények közé sorolta. A gyógybarlang a gyógyfürdőkkel, a fizikoterápiás gyógyintézetekkel, a gyógyüdülőkkel és az éghajlati gyógyintézetekkel azonos kategóriába került, ugyancsak világviszonylatban egyedülálló módon. Az Elnöki Tanács 1961. évi 18. sz. törvényerejű rendelete értelmében Magyarországon minden barlang védett. Hazánk képviselői eredményesen tevékenykednek az UNESCO "B" kategóriás szervezetei sorába tartozó Nemzetközi Szpeleológiai Unió - magyar javaslatra létrejött - Barlangterápiai Bizottságában. Aktívan munkálkodik a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat Barlangklimatológiai és Terápiai Szakosztálya. Szót kapott a barlangterápia a Magyar Tudományos Akadémia 1980-ban megalakult első osztályközi bizottságában, a Bányaegészségügyi és Bányászati Ergonómiai Tudományos Bizottságában. A főhatóságok (így az Egészségügyi Minisztérium és az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal is) és a tudományos intézmények további eredményeket, további bizonyítást várnak. Az illetékesek elsősorban az ok-okozati összefüggéseknek a ma ismerteknél teljesebb feltárását igénylik. Ennek szükségességét az akadémiai bizottság 1980. évi állásfoglalása a következőkben foglalja össze:
"... a barlanggyógyászat egyes gyógytényezőinek, az ásványos összetételnek, a barlangi mikroklímának a kórfolyamatokra gyakorolt hatásmechanizmusa, összefüggései általában nem ismeretesek, a munkahipotézisek tudományosan még nem bizonyítottak."

A barlangterápia fejlesztésének lehetőségei hazánkban még nem merültek ki. Ha megvizsgáljuk barlangjaink számát, geomorfológiai, szerkezeti adottságaikat s a kiépíthetőség tényleges lehetőségeit alapvetően befolyásoló természeti és gazdasági földrajzi hátteret, a felszíni viszonyokat, az alábbi kép tárul elénk:

Magyarországon napjainkban több mint másfél ezer két méternél nagyobb kiterjedésű barlangot ismerünk. Méreteinél fogva kb. 90 barlang kiépítése lehetséges. ami a barlangok szerkezetéből fakadó morfológiai sajátosságokat illeti, a barlangterápia szempontjából figyelmen kívül hagyhatók a zsombolyok, a kifejezetten szűk járatrendszerekkel átjárt barlangok és azok az üregek, amelyekben kis méretük miatt nem alakulhatott ki barlangi mikroklíma. Végeredményben a barlangok genetikai, morfológiai és klimatológiai tulajdonságai alapján a hosszú távú tervezés 20-25 barlang gyógyászati célú megkutatására gondolhat. Ezek között figyelemre méltó egy-két olyan ún. melegbarlang, amelyek hasznosítása már a múlt században több volt puszta gondolatnál ... Elsősorban a Gellért-hegyi Szent István-barlangról van szó, ahol a Gellérttől a Rudas-fürdő magasságáig ma nagy hőfokú és párateltségű mesterséges táró vár hasznosításra.

Nem lényegtelen, hogy az ország sűrűn lakott, erősen urbanizált, ipari-bányászati körzeteinek jelentős része karsztterületeken fekszik. E térségek levegője légzőszervi megbetegedéseket okozó és rákkeltő anyagokban bővelkedik, a szilikózisban, allergiás hörghurutban szenvedők aránya kirívóan magas.

Mindezek után aligha igényel magyarázatot annak a jelentősége, hogy a korábban felvázolt feltételek alapján gyógyászati célra alkalmasnak ítélt 20-25 csaknem por- és csíramentes barlang e szennyezett légterű körzetek alatt vagy azok közvetlen közelében húzódik. S ezek sorában négy nagyobb barlang a kétmilliós főváros területe alatt fekszik.