Egyéb neve: csil-csal.
(Phylloscopus acredula L.)
Leirás. Parányiságban vetekedik az ökörszemmel, ennél látszólag nyurgább, ösztövérebb. Hátafele, a fejetetejét is beleértve, zöldes-barna szürkésbe menő; hasafele feketés, oldalai sárgások, pofái barnás-sárgák; a szárnyak belső oldala sárga, lába barnás, a talpfél sárgás. Ezen az egyszerű színű kis madárkán minden olyan fakós és semmi sem szembeszökő; mindene azonban finom, csőröcskéje hegyes, a legszűkebb rések, rügyhónaljak kifürkészésére alkalmatos.
Hogy miért fűzike? Azért, mert szereti a füzest, melynek levélzete - szine és alakja miatt - szinte elnyeli.
Fészkét nagyon jól rejtegeti; közel a földhöz ráboruló füvek, bokrok alatt abból az anyagból építi, a mely a kiválasztott helyen található s éppen evvel azt éri el, hogy a fészek alig, s csak gyakorlott fészekkereső szemével található, a fészek fedeles. Fészekalja öt-hat apróka fehér, vörös-barnán finoman szeplőzött tojás.
Élete módja. Nagyon eleven, sohasem nyugvó kis madár; nagyon szereti a lombos erdő fáinak koronáját is, hol nagy ügyességgel ugrál ágról-ágra és örökös nyugtalanságával hamar szemet is szúr; de jelenlétének és fajának árúlója sem a szín, sem a nyughatatlan mozgás, hanem a hangja, mely ahhoz a parányisághoz és még parányibb torkához képest igazán roppant erős, messze hangzó. Ez az erős hang, melyet tavaszkor hallat, szólama szerint ez:
Csil-csal--csil-csal
és így tovább, a melytől németnél és különösen angolnál is nevét vette.
A német így hallja: Czilp-czalp--czilp-czalp stb.
Az angol így írja: Tchilp-tchalp--tchilp-tchalp. Ám ez minden jobb-rosszabb festése a kis madár hangjának. Eledele minden rovar, a melyhez a fákon hozzáférhet s éppen azért hasznos jószág. Hogy őszre ráfanyalodik egy kis bodzabogyóra és hasonlóra, avval ugyan kárt nem teszen.
Mint a tavasznak hangos hirdetője, és mint ilyen, az ember vidítója is megérdemli tőlünk az oltalmat.
