Lucfenyő - Molid-molift
Picea abies (L). Karst
P. vulgaris Link
Picea abies ssp. europaea

1. ábra
Lucfenyő

A fűrészipar legfontosabb fenyőfajtája.

Jelentősége: A legjelentősebb nálunk őshonos fenyőféle.

Elterjedése: Az erdeifenyővel együtt Európa legelterjedtebb fafaja. Egész Észak- és Közép-Európában, sőt még Nyugat-Európában is szép állományokat alkot. Hazánkban a legszebb lucosok a Keleti Kárpátok vonulatában vannak.

Termőhelyi igénye: A lucfenyő a hűvös, nedves, páradús oldalakat, völgyeket kedveli. Ezért szereti a rövid, mérsékelt nyarat és a viszonylag nagy téli jeget. Kedvezőtlen számára az óceán hatására kialakult enyhe tél, s ezért Nyugat-Európában nem található. Legalább 650-700 mm csapadékot és magas páratartalmat igényel. Nagy fagytűrő képessége ellenére a tavaszi fagyok érzékeny károkat okoznak az éppen akkor fakadó hajtásokon és virágokon. Fiatalon az árnyékot jól tűri, de később mindinkább fényigényessé válik. A savanyú talajokat kedveli. Előfordul podzolos barna erdőtalajon, agyagbemosódásos és pszeudoglejes barna erdőtalajon és a lejtőhordalékok üde, mély talajain. A legszebb állományok a hegyvidékek északi párás, nedvesebb oldalain és a völgyekben vannak.

Alakja: Szabad állásban földig ágas, zárt állásban törzse fokozatosan feltisztul, és koronája csaknem mindig szabályos piramis alakú. Az alsó ágak 15-20 éves kortól kezdve kezdenek elszáradni, de csak 60-70 éves kor után hullanak le. Kedvező termőhelyen 40, sőt 60 m-es magasságot is elér.

Törzse: Egyenes, hengeres, a legritkább esetben szabálytalanul elágazódó, végig követhető.

Gyökere: Sekély, közvetlenül a talaj felszíne alatt helyezkedik el. A gyökfőből 4-5 vastag és több vékonyabb vízszintesen futó oldalgyökeret fejleszt, a vastagabb gyökerek több méter hosszúra is megnőnek, sőt sokszor a talaj felszínén ki is látszanak. Nagyon zárt állású állományokban a gyökérágak rövidek maradnak, és ha hirtelen szabad állásba kerülnek, a szél könnyen kidönti az ilyen törzseket.

Kérge: Fiatalon vörösbarna, vékony, foszlányszerű pikkelyekben válik le. 30-50 között mind jobban elparásodik, felületén 1-4 cm-es átmérőjű, kerekded cserepek képződnek. Gyors felszabadítás után héjaszást szenved. A kéreg csersavtartalma nagy, ezért fontos ipari nyersanyag.

Rügyei: Sárgásbarnák vagy vörösbarnák, gyakran finoman pelyhesek, 4-9 mm hosszúak, hegyesek, esetleg tompán kúposak.

Hajtásai: Világosbarnák vagy szürkésbarnák.

Tűi: 8-24 mm hosszúak, 1,0-1,4 mm szélesek és 0,6-1,2 mm vastagok, egyhegyűek. Keresztmetszetük általában rombusz alakú. A fényhajtások tűi többnyire teljesen szórt állásúak, míg az árnyhajtásokon csaknem fésűsen rendeződnek. Az alacsonyabb vidékeken 5-7 évig, a legmagasabb előfordulási helyeken 10-12 évig élnek. A lehullott tűk lassan bomlanak, hideg és nedves termőhelyen sok nyers humuszt képeznek.

Virágai: Április végén, május elején nyílnak, egyivarúak, egylakiak. A nővirágok főIeg a korona felső részén az előző évi hajtások csúcsrügyeiből fejlődnek ki, 4-5,5 cm hosszúak, hengeresek, felállóak, eleinte zöldek, majd bíborpirosak. Egyes változatoknál azonban a nővirágok mindvégig zöldek maradnak. A hímvirágok a tűk között egyenként jelennek meg, 10-20 mm hosszúak, bimbósan pirosak, tojásdadok, a porzók felrepedése után sárgák és megnyúltak. Többnyire a korona középső részét borítják.

Termése: 10-18 cm hosszú és 2,5-4 cm vastag, csaknem hengeres, csupán a két végén elkeskenyedő toboz. Az éretlen tobozok felállóak, zöld vagy sötétibolya színűek, éretten világosbarnák, rozsdabarnák, esetleg szürkésbarnák és lecsüngők. A termőpikkelyek jóval nagyobbak, mint a fedőpikkelyek, lekerekítettek, csonka, csipkés vagy megnyúlt csúcsúak, esetleg hullámos szélűek, az első év októberében érnek, de csak január végén, február elején nyílnak szét a pikkelyek, és hullanak ki a magok.

Magja: 4-5 mm hosszú, 2-3 mm vastag, vörösbarna, egyik oldala lapos és világosabb színű, a másik oldala domború, és az egész mag a csúcsa felé hegyesedő. A 8-16 mm hosszú, vörösbarna szárny kanálszerűen beborítja a tag laposabb és világosabb oldalát. A mag csíraképessége elérheti a 96%-ot, és ezt megfelelő tárolással 6-8 évig is megtartja. Szabad állásban 30-50, zárt állásban 60-70 éves korban kezd teremni és 2-3 évenként közepes termést ad. Kedvezőtlen körülmények között csak 8 évenként ad bő termést (3. ábra).

Növekedése: Az elvetett mag 4-5 hét után 5-10 db fogazott szélű sziklevéllel kel ki. Az első két évben főleg csak a csúcshajtása nő. Rendszerint csak a harmadik évtől kezdve nevel oldalhajtásokat. Az első években lassan nő, de 5-10 éves korában már 50 cm-nél hosszabb hajtásokat is növeszt. Melegebb éghajlat alatt 60-70, kedvező körülmények között csak 100-120 év után kezdődik meg elöregedésének szakasza. Optimális termőhelyén 600 évig is él. Nálunk azonban 100-120 évnél tovább tartani nem célszerű, mert erre az időre a gyökérrontó tapló a legértékesebb alsó törzsrészt tönkreteszi. Csemetéje 2-3 éves korában ültethető, de az átültetést még suháng korában is jól tűri.

Fája: Egyszínű, sárgásfehér, esetleg vörhenyes; évgyűrűi élesen kirajzolódnak. Bélsugarai keskenyek sugármetszetben, bütüfelületük selyemfényű és helyenként gyantatáskás. Fájában gyantajáratok vannak. Fajsúlya 0,35- 0,60.

Felhasználása: Rendkívül sokoldalú. Az építészetben, a bútor és fűrésziparban egyaránt nélkülözhetetlen. Emellett kiváló hangszerfa, bányafa, vezeték-, oszlop-, pilótafa, cellulózfa, papírfa és farostfa. Széles körben alkalmazzák láda- és fagyapotgyártásra, továbbá karácsonyfának és díszlombnak. Tűiből fenyőolajat, gyantájából klorofóniumot, kérgéből csersavat állítanak elő.

Károsítói: Kedvezőtlen körülmények között nagy számban jelentkeznek. Fiatalosokban a Chermes abietis (lucfenyő-gubacstetű), a korai és a kései fagyok, valamint a vad. Középkorban a betűző szú, míg idősebb korban a fenyőtörzstapló és a gyökérrontó tapló okozzák a legtöbb kárt. Jelentős károkat okozhat még benne a nagy fenyőormányos, a gyökérrontó galóca és a szél.

- vissza -