A legnagyobb méreteket elérő európai fenyő.

Jelentősége: Értékes fája miatt szívesen telepítenénk kisebb csoportba a lucos és a bükkösök közé, de a vadkárosítás az elmúlt 80 év alatt szinte leküzdhetetlen akadályt jelentett.

Hazája és elterjedése: Hazája Közép- és Dél-Európa, de kisebb foltokban Kelet- és Nyugat-Európában is megtalálható.

Termőhelyi igénye: Elterjedésének felső határán a luccal, az alsón a bükkel alkot elegyes állományokat. Nem tűri az éghajlat szélsőségeit. A hideg iránt érzékeny, fagyzugokban elfagy. A levegő nedvességét éppen úgy megkívánja, mint a luc, bár a szárazságot valamivel jobban elviseli. A talajjal szemben meglehetősen igényes. Legjobban a mészkő felett kialakult talajon növekszik. Nagyon árnyéktűrő, ezért természetes felújításra igen alkalmas. A talajt annyira beárnyékolja, hogy még a mohák is alig tudnak alatta megélni. Bőségesen hulló tűi még teljes záródás alatt is gyorsan korhadnak.

Alakja: Elsőrendű, hatalmas méreteket elérő fa. Ágai szabályos örvökben rendeződnek, a törzzsel csaknem merőleges szöget zárnak be. A fiatalabb fák koronája kúpos, az idősebbeké ellaposodó.

Gyökere: Erőteljes karógyökér, szélálló.

Törzse: Egyenes, hengeres, végig követhető, zárt állásban ágtisztulása jó.

Kérge: Hamuszürke, mindvégig sima, sok apró dudorral, amelyekben illatos gyantát tartalmazó gyantatömlők vannak. Zárt állásból hirtelen felszabadítva kéregaszást szenved.

Tűi: Az oldalhajtásokon fésűsen állnak, kicsípett hegyűek, laposak, felül sötétzöldek, alul világoszöldek, ahol a levegőnyílások tömege két fehér sávot alkot, 6-10 évenként hullanak le.

Virágai: Egyivarúak, egylakiak, áprilisban nyílnak. A nővirágok 25-30 mm hosszúak, felállóak, világoszöldek, a korona felső ágainak hajtásvégein találhatók. A sárga, hengeres porzós virágok az előző évi hajtások közepe táján, csoportosan erednek. Szintén főleg a korona felső harmadában vannak.

Termése: 15-20 cm hosszú, mindvégig felfelé álló, eleinte zöld, majd barna színű, tompa csúcsú csaknem hengeres toboz. Termőpikkelyei lekerekítettek, ép szélűek, fedőpikkelyei fogas szélűek és hegyes nyúlványok alakjában állanak ki a termőpikkelyek között (ligula). Szeptemberben érő toboza néhány nap múlva széthullik, és csak a csupasz orsó marad vissza még egy ideig a fán.

Magja: 7-9 mm hosszú, három élű, vörösbarna. Szabad állásban 30-40, állományban 60-70 éves korban kezd teremni. 5-6 évenként ad bő termést (5. ábra).

Növekedése: Magjának csíraképessége csak 30-40%-os, és ez is csak a következő év tavaszáig marad meg. Megfelelő eltartás után 3-4 hét alatt csírázik, és rendszerint 5 sziklevéllel kel. Az első években nagyon lassan növekszik. Csak 15 év után kezd erőteljesebben növekedni. Visszaszerző-képessége jó. Eléri a 200-300 évet és a 60 m-es magasságot is.

Fája: Színtelen gesztű, mint a lucfenyőé, de annál fehérebb, évgyűrűhatárai élesebben kirajzolódnak, bélsugarai alig látszanak, gyantajáratai nincsenek. Könnyű, puha fáját ugyanúgy használjuk fel, mint a lucét, de jobban vetemedik, repedezik, ezért fűrész- és asztalos-árunak nem olyan jó.

Károsítói: A vad kivételével nem jelentősek. Az őz főleg a fiatal hajtásait és a rügyeit rágja, míg a szarvas a kérgét hántja előszeretettel. Számos gomba- és rovarkárosítója van, de tömeges elszaporodást ritkán tapasztalunk. Leginkább a jegenyefenyő-héjrák és a jegenyefenyő-kéregtetű károsítása figyelhető meg.

- vissza -